A debreceni származású, rövid budapesti kitérő után 1943-től 1973-ig, nyugdíjba vonulásáig a cívisváros teátrumához kötődő művésznő hivatástudatáról talán a legtöbbet az árul el, amit 1984-ben nyilatkozott a pályára kerüléséről: „1933-ban Kardoss Géza, az akkori színházigazgató egy hirdetést adott fel az újságban: táncos-énekes tagokat keresnek. Én akkor 16 éves voltam. — Te, Kati — mondta a nővérem —, világéletedben színésznő akartál lenni. Hát most itt az alkalom, jelentkezz! Jelentkeztem, rögtön felvettek. Imádtam a színházat. Ha reggel 9-re kellett bemenni, én már nyolc órakor bent voltam, egyedül próbáltam a színpadon…” S ez a fajta tűz – a pályatársai elmondásai szerint – élete végéig magas hőfokon égett benne.
