Személyében az egyik legkalandosabb sorsú magyar tenoristát tisztelhetjük. Szakaszvezetőből lett operaénekes, miközben fiatal atlétaként is több tucat érmet gyűjtött. Székelyhidy Ferenc növendékeként diplomázott, 1941 őszén ösztöndíjasként az első két hónapban rögtön hat kisebb szereppel is megbízták. Karrierje 1949 nyaráig töretlennek mutatkozott, ám ekkor váratlanul elhagyta az országot, és elsősorban Dél-Amerikában, valamint Olaszországban aratott sikereket. Honvágya és az 1955-ös amnesztia-rendelet hazacsábította. Főbb szerepeit visszakapta, sőt, szereplistája többek között Hoffmannal, Kalaffal és Fra Diavolóval egészült ki. 1964-ig az Opera vezető spinto tenorja maradt, ám ekkor devizabűncselekmény miatt elítélték. Szabadulása után a debreceni Csokonai Színház tagja volt – korán bekövetkező haláláig.
