Chiara Cascino

"Soha ne hagyd abba, hogy láthasd mi történik ezután."

 

Született: Palermo, Olaszország, 1998. december 29.

7 éves korában, szülővárosában kezdett táncolni. 2015 és 2017 között a Római Balett tanulója volt, ahol Paola Jorio vezetése alatt szerzett balettáncos végzettséget. 2019 és 2022 között a DAF (Dance Arts Faculty) három éves programjában kortárs táncot tanult. Ezután továbbképzésen is részt vett. 2024-ben kortárs tánctanár végzettséget is szerzett.

Eddigi karrierje során szerepelt már koreográfus-asszisztensként a St. Gallen Táncegyüttesnél, Mauro Astolfi mellett (2022), volt a Spellbound Kortárs Balett gyakornoka (2022), majd szintén koreográfus-asszisztensként tűnt fel Yoshito Sakuraba, Anne Jung és Luis Stiens mellett (2023-2024). 2023-ban a kínai "Mongrove Festival" keretein belül lépett fel vendégtáncosként.

2024 szeptemberétől a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen tánctagozatának tagja.