Mind the Body – Gradient Kortárs Balett Debrecen

két egyfelvonásos kortárstánc-előadás

Bemutató:

2026. május 6.
Debrecen, Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem

2026. május 9.
Budapest, Nemzeti Táncszínház

 

A május 6-i premier előtt, 18 órától a Csokonai Társalgó keretében hangolódhatnak az előadásra.
A május 16-i előadás után közönségtalálkozó keretében ismerhetik meg jobban a produkció alkotóit és szereplőit.

A Mind the Body egy kétrészes kortárs táncest, melyet két koreográfus víziója kelt életre a Gradient Kortárs Balett Debrecen fiatal, nemzetközi társulatának előadásában. Két különböző művészi hang tár elénk két belső univerzumot: az egyiket az elme lüktető, olykor kaotikus szövevénye határozza meg, a másikat a csend, az átalakulás és a fizikai lét ciklusai formálják. Kontrasztos energiák találkozása egy közös emberi térben – ahol nyugalom és feszültség, belső csendek és viharok állandó mozgásban alakítják egymást.

ZAJ

Hangok vesznek körül minket.
Tanácsok, megjegyzések, reakciók.
Idővel ezek a mondatok ismétlődni kezdenek.
Kívülről jönnek, de belül folytatódnak.
Nem mindig világos, honnan indul egy gondolat.
És az sem, hogy mennyire marad meg.
Vannak helyzetek, amikor nehéz eldönteni, mit érdemes elhinni.
Mindegyik egyszerre tűnik igaznak—
vagy éppen megbízhatatlannak.

Ebben a sűrűségben nem mindig az a kérdés, hogy mi történik, hanem az, hogy mi képes elmozdítani belőle. Hogy van-e pont, ahol a hangok nem megszűnnek, csak elveszítik az irányító erejüket.

FAL

A testem az egyetlen horgonyom
Elveszhetek az elmémben, de a testemben soha
De a testnek vannak korlátai
Arról álmodom, hogy a tánc által eltűnök
Ez a célom — és az a lehetetlen vállalás, amelynek kiteszem
magam
Ma egy újabb kísérlet
Holnap egy másik
Kísérleteket gyűjtök
Ez az egyetlen, amim van
Ez az életem?

A cselekvés megszűnésének tiszta és gyönyörű pillanatában, amikor egyszerűen csak létezünk, az emberi állapot elkezd megmutatkozni és feltárulni. A könnyedség és a súly egyetlen pontban találkozik. Vajon ez egy határ, amely összeköti őket, vagy éppen elválasztja?

 

Koreográfus: Domoszlai Edit (ZAJ), Recuerdo número 7 – Javier Ara Sauco, Enrique López Flores (FAL)

Az előadás a Nemzeti Táncszínház szervezésében, közös programként valósul meg.

Információk


Időtartam: 90 perc, egy szünettel

Játszóhely: Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem

Műsoron


június 04. (csütörtök) 19:00

Ady Endre bérlet

Előadásfotók

Gálos Mihály Samu

Szereposztás

Táncművészek










Díszlettervező

Horváth Jenny


Jelmeztervező

Hegedűs Dóra


Zeneszerző (ZAJ)

Darányi Arnold, Abonyi Előd


Zeneszerző (FAL)

Alex Aller, Javier Ara Sauco


Koreográfus-asszisztens


Ügyelő



Koreográfus (ZAJ)


Koreográfus (FAL)

Recuerdo número 7 (Javier Ara Sauco, Enrique López Flores)

Vegyen jegyet online az előadásokra!

A Csokonai Nemzeti Színház előadásaira jegyek a színház jegypénztáraiban vagy a jegy.csokonaiszinhaz.hu oldalon kaphatóak.