„Puritán hitnek ősi városában hiú látványnak nem: – csak szellemünknek épülhetett e ház: »azért ez oltár«” – olvasható Jókai Mór 1865-ös megnyitóra írt prológja a színház előcsarnokának márványtábláján.

A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen első és legnagyobb kőszínháza, a Kossuth utca 10. szám alatt. A mór és bizánci elemeket tartalmazó, romantikus stílusú színházat Szkalnitzky Antal pesti építész tervei alapján 1861-65 között építették, ünnepélyes megnyitása 1865. október 7-én volt. A nyitóelőadás Reszler István társulatának előadásában Katona József Bánk bán című drámája volt, Gertrudist vendégként Laborfalvi Róza játszotta.

1915-ben vette fel Csokonai Vitéz Mihály nevét, 2012-ben kapott nemzeti színházi státuszt.

A ma is álló épületben játszott többek között Blaha Lujza és Honthy Hanna, Latabár Kálmán és Csortos Gyula. Olyan tehetségek kezdték itt pályájukat, mint Soós Imre, Mensáros László, Márkus László, Latinovits Zoltán és Hofi Géza.

Az épület 2019 és 2023 között teljeskörű felújításon esett át, a felújított színházépületet 2023. szeptember 16-án nyitották meg egy ünnepélyes gála keretében.

A következő társulatnál lépett fel Petőfi Sándor 1843–1844-ben. Keserves volt ez az „egy tele” Debrecenben, de két év múlva, 1846-ban felemelő élménye volt ebben a színházban, mint ünnepelt költőnek: megjelentekor tapsorkán fogadta és Prielle Kornélia elszavalta „A virágnak megtiltani nem lehet” kezdetű versét.

1847–1857 között vegetált Debrecenben a színházi élet, kivéve Kossuth kormányának ittlétét, amikor Laborfalvy Róza, Lendvai, Egressy játszott a sebesült honvédeknek és a kormány tagjainak. 1861-ben érkezett Debrecenbe a népszerű tenorista és színházigazgató, Reszler István „dráma és dalmű társulata”. Reszler saját költségén építtetett „fedett színkört” azaz deszkaszínházat a Péterfia u. 4. sz. alatti házban. A „Nemzeti Színháznak” – rajta kívül – Zöldy Miklós, Foltényi Vilmos volt a fő erőssége.

Ez a társulat avatta fel az állandó kőszínházat 1865. október 7-én.

Az állandó színház gondolata már a negyvenes években felmerült, de nem volt rá pénz, majd a kormányzat nem adott rá engedélyt.

1858-ban alakult meg a Színügyi Bizottmány, amely megkezdte tárgyalásait Ybl Miklóssal, Ybl először a Nagy Czegléd utca közepét javasolta, majd megbarátkozott a városhoz közelebb eső területtel. 1861-ben visszalépett, mert megtudta, hogy a város Skalnitzky Antallal is tárgyal.

Ebben az időben, a Bach-korszak megszűntével, virágzásnak indult a debreceni művészeti közélet. 1861-ben megalakult az Emlékkert Társulat, amely rendezte a Nagytemplom és a Református Kollégium közti teret, összegyűjtötte a pénzt a honvédszoborra, majd Izsó Miklós Csokonai Vitéz Mihály-emlékművére. Beindították a Hortobágy című lapot, amely állandó szószólója volt a nemes ügynek.

Az épület külső szobrait Marschalkó János mintázta. A színháznak 300–300 Ft-ért vállalta fel a hat életnagyságú költőszobor, valamint az attikára kerülő, magyar ruhában megjelenített Költészet és Népdal című allegorikus alakok faragását.

Balra Petőfi Sándor, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, jobbra Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc és Kisfaludy Károly költők szobrát helyezték el a falfülkében. A színház főhomlokzatának felső részén kapott helyet Debrecen város címere, amelyet Halász László faragott.

1865 őszére megnyitásra készen állt a színház. Az ünnepélyes megnyitó október 7-én volt Jókai Mór prológusával, majd Katona József Bánk bánjának ünnepi előadásával. A Prológust Jókainé Laborfalvy Róza adta elő, ugyanő játszotta Gertrudis szerepét, míg Bánk bánt Molnár György, Peturt Rónay Gyula, II. Endrét Együd István alakította.

Az első társulat tagjait csoportképen örökítette meg Marastoni József. Litográfiája Gondy-Egey fényirdájának huszonnégy fényképe alapján készült. E cég örökítette meg a színház legjelentősebb és kevésbé népszerű operaénekeseit, drámai színészeit, táncos komikusait, szubrettjeit.