XV. Deszka Fesztivál

Ismét Deszka Fesztivál Debrecenben!

Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi eseményét, a XV. Deszka Fesztivált. 2024. május 9. és 18. között 10 napon át 8 helyszínen 31 előadást láthatnak az érdeklődők. A fesztivált emellett zenei rendezvények, filmvetítések és beszélgetések is színesítik.

díszvendég: Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas drámaíró
szervező partnereink: Vojtina Bábszínház és Drámaírói Kerekasztal

Idén nyolc helyszínen várjuk a kortárs magyar dráma szerelmeseit: a Csokonai Teátrum mellett a Csokonai Fórum három játszóhelyén (Latinovits Zoltán terem, Kóti Árpád terem, Simor Ottó Orfeum), a Vojtina Bábszínházban, a Pásti utcai Zsinagógában, az Apolló moziban és a Dósa nádor téren.

A színházi előadásokon túl, azok után közönségtalálkozókat, beszélgetéseket szervezünk, a Dósa nádor téren pedig koncerteken is szórakozhatnak a vendégek.

Idén az Apolló mozi is bekapcsolódik a programba és az előadásokhoz kapcsolódó filmeket vetítenek a Fesztivál ideje alatt.

Azt szeretnénk, ha minden érdeklődő eljutna az előadásokra, ezért a tizenötödik, jubileumi fesztiválon a Csokonai Nemzeti Színház négy játszóhelyén egységesen 5015 forintért lehet fesztiváljegyet vásárolni. Tisztelegve a kortárs magyar dráma ügye előtt ez az ár kedvezményesebb, mint a játszóhelyeinken az év során kínált kiemelt jegyár. A Vojtina Bábszínház GÖRDESZKA előadásaira egységesen 2015 forintért lehet jegyet vásárolni. Az Apolló mozi kapcsolódó filmjeit 1015 forintos jeggyel lehet megtekinteni, míg a szabadtéri koncertek mindenki számára nyitottak a Dósa nádor téren.

🎟️ A XV. Deszka Fesztivál előadásaira szóló jegyek értékesítése a húsvéti ünnep után, 2024. április 2-án indul online és a színház jegypénztáraiban hosszított nyitva tartással.

IV. CSOKONAI SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI ÉS SZÍNHÁZI NEVELÉSI KONFERENCIA

(A teljes program itt olvasható)

2024. május 9., csütörtök

10:00 Csokonai Nemzeti Színház Debrecen: SÁRKÁNYSZEM írta Hajós Zsuzsa, rendezte Bethlenfalvy Ádám (Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem)

14:00 Hepp-Trupp – BábSzínTér Műhelyház – Keret Alkotócsoport: KISRIGÓK írta Paulon Viktória és Khaled Abdo Szaida, rendezte Nagy Viktória Éva (Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem)

2024. május 10., péntek

10:00 InSite Drama – The Gap Arts Project – Kerekasztal Színházi Nevelési Központ: A CSOMAG rendezte Ceri Townsend (külső helyszínen)

13:30 Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház: A KIRÁLYKISASSZONY, AKINEK NEM VOLT BIRODALMA írta Ursula Jones, rendezte Gyevi-Bíró Eszter (Csokonai Fórum, Simor Ottó Orfeum)

2024. május 11., szombat

18:00 XV. DESZKA Fesztivál – megnyitó

18:30 Játékszín: ADÁSHIBA írta Szakonyi Károly, rendezte Bagó Bertalan (Csokonai Teátrum)

21:00 Örkény István Színház: SZATURNUSZ GYŰRŰJE írta és rendezte Kárpáti Péter (Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem)

2024. május 12., vasárnap

18:00 Kolozsvári Állami Magyar Színház: ÉDES ANNA írta Kosztolányi Dezső, rendezte Szabó K. István (Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem)

21:00 Forte Társulat – Szkéné: APRÓ, VÉRES BALLADÁK írta Ady Endre, rendezte Horváth Csaba (Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem)

2024. május 13., hétfő

19:00 Tamási Áron Színház: NAPRAFORGÓ írta Pass Andrea, rendezte Radu Afrim (Csokonai Teátrum)

2024. május 14., kedd

21:00 Radnóti Miklós Színház: LEGKÖZELEBBI EMBER írta és rendezte Hajdu Szabolcs (Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem)

2024. május 15., szerda

17:00 József Attila Színház: SZIBÉRIAI CSÁRDÁS írta Tasnádi István, rendezte Hargitai Iván (Csokonai Teátrum)

20:30 FÜGE – Jurányi Ház: MILF írta Kovács Viktor/Kovács Dominik, rendezte Gergye Krisztián (Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem)

2024. május 16., csütörtök

18:00 Nemzeti Színház: A SÚGÓ írta és rendezte Berettyán Nándor (Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem)

19:30 Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat: INTERAKTÍV írta Varga Lóránt, rendezte Lendvai Zoltán (Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem)

22:00 Óbudai Társaskör: KITELEPÍTÉS írta Visky András, rendezte Árkosi Árpád (Pásti utcai zsinagóga)

2024. május 17., péntek

18:00 Pécsi Nemzeti Színház: A MI UTCÁNK írta Tar Sándor, rendezte Szabó Attila (Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem)

20:00 Kosztolányi Dezső Színház: FÉLELEM ÉS RESZKETÉS SZABADKÁN írta és rendezte Kucsov Borisz (Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem)

2024. május 18., szombat

17:00 Csokonai Nemzeti Színház Debrecen: NINCSTELENEK írta Borbély Szilárd, rendezte Botos Bálint (Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem)

17:00 Nézőművészeti Kft. – Szkéné – Ördögkatlan: A LÁNY, AKI HOZOTT LÉLEKBŐL DOLGOZOTT írta Háy János, rendezte Szabó Máté (Vojtina Bábszínház, Színházterem)

19:00 Szolnoki Szigligeti Színház: ELDORÁDÓ írta Bereményi Géza, rendezte Sorin Militaru (Csokonai Teátrum)

GÖRDESZKA – A XV. DESZKA FESZTIVÁL GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZEKCIÓJA

2024. május 11., szombat

14:00 Budaörsi Latinovits Zoltán Színház: AZ OSZTÁLY VESZTESE írta Wéber Anikó, rendezte Kolozsi Angéla (Vojtina Bábszínház, Színházterem)

2024. május 12., vasárnap

10:00 Vojtina Bábszínház: MESE A MINDENRŐL, A SEMMIRŐL ÉS MÁS FURCSA MESÉK írta Tóth Gyula Gábor, rendezte Láposi Terka (Vojtina Bábszínház, Kamaraterem)

2024. május 13., hétfő

16:00 SzínMűHely Produkció: HANGOSAN LÉPEK ÉS VISSZHANGZIK AZ OKTOGON írta Kiskos Bíborka/Nagy Anna/Nyári László/Papp Mátyás/Romvári Boldizsár/ Terecskei Aliz/Tóth Kata/Tóth Klarissza, rendezte Pass Andrea (Vojtina Bábszínház, Színházterem)

16:00 Zikkurat Projekt Kulturális Egyesület: HA MEGTAPSOLOM A HARANGOT írta Fodor Orsolya/Holczer Sára/Illés Haibo, rendezte Fodor Orsolya (Csokonai Fórum, Kóti Árpád terem)

17:30 KL Színház: A KISGÖMBÖC írta Markó Róbert, rendezte Schneider Jankó (Emlékkert, esőhelyszín: Szabó Magda Pódiumterem)

2024. május 14., kedd

14:00 Gólem Színház: KÓCOS MACSKAEMBER-KÖLYÖK írta Edgar Keret, rendezte Cseri Hanna (Vojtina Bábszínház, Színházterem)

17:00 Budapest Bábszínház: DEKAMERON 2023 írta Jászberényi Sándor/Závada Péter/Háy János/Székely Csaba/Parti Nagy Lajos/Tasnádi István/Gimesi Dóra/Fábián Péter/O. Horváth Sári/Szikszai Rémusz, rendezte Szikszai Rémusz (Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem)

2024. május 15., szerda

10:00 Mesebolt Bábszínház: FÓKASZÍV írta és rendezte Veres András (Vojtina Bábszínház, Színházterem)

2024. május 16., csütörtök

14:00 Vojtina Bábszínház: ÓRIÁSÖLŐ MARGARET írta és rendezte Gimesi Dóra (Vojtina Bábszínház, Színházterem)

2024. május 17., péntek

16:00 Ciróka Bábszínház: BARGUZIN – LEHULLT CSILLAG FÉNYE írta és rendezte Fábián Péter (Vojtina Bábszínház, Színházterem)

2024. május 18., szombat

15:00 Vaskakas Bábszínház: A SZOMORÚ KIRÁLYKISASSZONY rendezte Maróthy Anna Zorka Péter (Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem)

SZÉLDESZKA – KORTÁRS MAGYAR DRÁMÁK MOZGÓKÉPEN
2024. május 11., szombat
2024. május 12., vasárnap
Neonrománc (1996)
(Apolló mozi)
2024. május 13., hétfő
Portugál (2000)
(Apolló mozi)
2024. május 14., kedd
Kálmán-nap (2023)
(Apolló mozi)
2024. május 15., szerda
Memo (2016)
(Apolló mozi)
2024. május 16., csütörtök
Genezis (2018)
(Apolló mozi)
2024. május 17., péntek
Kísértések (2002)
(Apolló mozi)
2024. május 18., szombat

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!