IV. CSOKONAI SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI ÉS SZÍNHÁZI NEVELÉSI KONFERENCIA

FÓKUSZBAN: SZEMBENÉZÉS

IV. CSOKONAI SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI ÉS SZÍNHÁZI NEVELÉSI KONFERENCIA

A IV. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferencia a Csokonai Színház ifjúsági programjának, a CSIP-nek, a szervezésében valósul meg immár negyedik alkalommal. Az első konferenciára 2020-ban került sor a covid alatt egyedülálló módon online formában, melyet 2022-ben és 2023-ban már jelenléti formában követett a másik két esemény.

Konferenciánk célja, hogy gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó szakemberek közreműködésével szakmai beszélgetéseken, workshopokon, illetve színházi nevelési és színházi előadásokon keresztül bemutassuk, közösen megvizsgáljuk, illetve megvitassuk a gyermekkorban tapasztalt egyéni és társadalmi krízisek, traumák, nehéz témák (a gyász, a félelem, a háború, az örökbefogadás, a betegség vagy az addikció) színházi reprezentációiban, illetve a különböző drámás módszerekben (drámapedagógia, szociodráma, gyermekpszichodráma) rejlő lehetőségeket.

Korosztály, amiben vizsgálódunk: ovisok, alsó tagozatosok

Téma: szembenézés egyéni és társadalmi krízisekkel, traumákkal

 

A konferencia időpontja:

2024. május 9-10.

 

A konferencia helyszíne:

Csokonai Fórum – Kóti Árpád terem és Simor Ottó Orfeum

Debrecen

A konferencia részletes programja: Fókuszban_szembenézés_program

Regisztráció: varga.nikolett@csokonaiszinhaz.hu