Bemutató tervezett időpontja: 2026. január 30.
Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
„A világhírű angol drámaírónak, Peter Shaffernek az Amadeusa után talán hazánkban a legtöbbet játszott egyfelvonásosa, a Black Comedy önmagában, a szüzséje nélkül is remek szcenikai lehetőségeket kínál a színházi alkotóknak – és ezáltal különleges, egyben fergeteges szórakozást a nézőknek. Hisz mindaz, amit a közönség fényben szokott érzékelni, itt sötétben zajlik, s minden, aminek sötétben kellene megtörténnie, erős fény mellett látható. Brian, a fiatal szobrászművész kölcsönkért lakásában – ahol sorsdöntő fordulatokra: lánykérésre és egy műgyűjtő fogadására készül az ifjú művész – váratlanul kimegy a biztosíték, minden elsötétül, s a várt és nem várt vendégek ennek hatására teljesen kifordulnak önmagukból. Azaz: úgy tesznek, mint a velük játszadozó világítás: „fényes” oldaluk helyett a „sötétet”, vagy épp barátságtalan énjük helyett a legkedvesebbet mutatják. Attól függően, hogy épp ki vannak-e világítva, vagy úgy léteznek, mintha soha ki se bújtak volna a takarásból… A fény és a sötét, a világos és annak árnyéka tehát személyiségük titkolt és rejtett szegmenseit húzza elő a szereplőkből, szembesítve ezáltal a nézőt is a maga „sötétebbik” oldalával…
Rendező: Lendvai Zoltán