Hedry Mária: Árnyéksors

a Klebelsberg Kastély Kamaraszínház előadása

2025. október 4. 20:00
Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem

 

színmű egy részben Klebelsberg Kunoné Botka Sarolta életéről

A Polgári Művelődésért Alapítvány kezdeményezésére, Hedry Mária írónő által jött létre Klebelsberg Kunoné Botka Sarolta életéről szóló Árnyéksors című darabja. A színmű a pesthidegkúti Klebelsberg Kastélyban, a Klebelsberg házaspár egykori otthonában játszódik, visszaidézve a házaspár életének itt töltött éveit, majd az özveggyé vált Sarolta kitelepítését, s az értékes könyvtár és épületegyüttes szétrombolását – mindez a Jászai Mari-díjas Majzik Edit, Gajdó Delinke és Petneházy Attila előadásában.

A színmű elsődleges forrása Klebelsberg Kunoné kitelepítésben írott, Életutunk című naplója volt, emellett korabeli dokumentumokat, egyéb kutatási forrásokat és tanulmányokat is felhasznált a szerző. A mű által megismerhetjük egy kivételes nagy formátumú politikus és a polgári származású asszony szerelmi házasságát és mindennapjai mögött a XX. század ellentmondásokkal teli drámáját, a nincstelenségbe taszított Sarolta megpróbáltatásait. Azonban a dráma nemcsak Botka Sarolta küzdelmes életét tárja a néző elé, hanem Klebelsberg emberi karakterébe és munkásságába is bepillantást enged. Sarolta szemszögén keresztül a néző megismerheti hazánk legkiválóbb és legnagyobb hatású kultuszminiszterének kivételes egyéniségét, ily módon a darab jelentős hiánypótló feladatot is betölt.

„Különleges bemutató egy különleges helyen: a Klebelsberg Kastély szalonjában a birtok hajdani tulajdonosainak története elevenedett meg Hedry Mária drámája nyomán. Az Árnyéksors Klebelsberg Kunoné Botka Sarolta Életutunk című visszaemlékezése alapján született az eredeti „díszletek” közé. Régen láttam már olyan színházi előadást, amelyet egyetlen pisszenés nélkül néz végig a közönség…” Gáspár Kinga, egy.hu

„…Mi vagyunk az utolsó generáció, akinek élő, személyes kapcsolata volt még a világháborút és az azt követő borzalmakat átélő generációval. Mi még élőben hallottuk a nagyszüleink történeteit, így váltak számunkra átélhetővé és zsigerivé az emlékeik, ám a gyerekeinknek már ilyenfajta személyes tapasztalatuk nincs, ők csak a mi elbeszéléseinken keresztül hallhatják a régi családi történeteket. Talán ez lehet a missziója az előadásnak, hogy a nézőt szíven üsse, megérintse. Persze semmiképpen sem direkt módon, inkább valahogy úgy, ahogyan baráti beszélgetés közben felvet valaki érzékeny témát, majd közösen gondolkodni, beszélgetni kezdenek róla…” Majzik Editel készült interjú, Magyar Demokrata.

Rendező: Petneházy Attila

Információk


Időtartam: 75 perc

Játszóhely: Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem

Műsoron


október 04. (szombat) 20:00

Előadásfotók

Szereposztás


Emma, Márta, Hubayné, Róza, parasztasszony

Gajdó Delinke


Szentgyörgyi, orvos, német tiszt, orosz tiszt, magyar elvtárs

Petneházy Attila


Díszlet, jelmez

Libor Katalin


Producer

Szollár Péter


Rendező

Petneházy Attila

Vegyen jegyet online az előadásokra!

A Csokonai Nemzeti Színház előadásaira jegyek a színház jegypénztáraiban vagy a jegy.csokonaiszinhaz.hu oldalon kaphatóak.