Debrecen 175 Drámapályázat – Felolvasószínház

Felolvasószínház a pályázat első három helyezett alkotásából

A VII. MagdaFeszt szerdai megnyitóján hirdette ki a felkért zsűri a Debrecen 175 – drámapályázat eredményét. 2024. január 22-én, a magyar kultúra napján tett felhívást Debrecen városa és a Csokonai Nemzeti Színház, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére, különös tekintettel arra a történelmi időszakra, amikor 1849-ben Debrecenbe költözött a törvényhozás és a kormány, készüljön olyan színmű, ami közelebb tudja hozni a mai korhoz a 175 évvel ezelőtt történteket.

A drámapályázatot nemvárt érdeklődés fogadta, a leadási határidőig, június 30-ig 30 pályamű érkezett. A nyertes műveket most felolvasószínházi alkalmunkon mutatjuk be a közönségnek.

 

14:00 – Anonim szerző: A szabadság őrvárosa

A Debrecen 175 című drámapályázat 3. helyezett alkotása – melynek szerzője inkognitóban kíván maradni – egy jelenkori színházi vitára épül. Tulajdonképpen „bevezetés” egy dráma születésébe – írásába és színpadi adaptálásába –, amely készülő darab témája a Habsburg-ház 1849-es trónfosztása. Miközben az alkotók vitatkoznak, érvelnek, megsértődnek majd újra kibékülnek, a korabeli lakosság – főleg az akkori diákok – szabadságharcba való „integrálódása”, honvédnek jelentkezése is nagy hangsúlyt kap. A történetfilozófiai kérdések felvetődése kapcsán pedig még Madách Imre halhatatlan műve, Az ember tragédiája is új és szokatlan megvilágításba  kerül.

Rendező: Pányik Tamás

16:00 – Horváth György – Janik László: Egy láda Debrecennek

A Debrecen 175 című drámapályázat 2. helyezett alkotásának szerzőpárosa – Horváth György és Janik László – nem az 1848/49-es eseményeinek nagy és neves alakjait idézi meg, hanem az akkor élt kisemberek mindennapjaira fókuszál. Akik egy ládika – egy fontos relikviát rejtő láda – utaztatása kapcsán sodródnak bele a történelmi eseményekbe. Ráadásul sokszor humoros formában „csetlenek-botlanak” a számukra gyakran érthetetlennek, mégis nagyon vonzónak, mert megismételhetetlennek tűnő események között.

Rendező: Fejes Szabolcs

18:00 – Meskó Zsolt: Liberty Capital – A nagy Debrecen Show

A Debrecen 175 című drámapályázat 1. helyezett alkotásának szerzője – Meskó Zsolt – sajátos, egyben lebilincselő módon vetíti egymásra 1849 cívisvárosi történéseit, illetve egy időutazás keretében megidézett résztvevőit egy mai showműsorral, amelynek felszínessége, bugyuta és – éppen emiatt – agresszív jellege élesen szemben áll a történelmi események fennkölt jellegével. Ám, hogy ennek a kontrasztnak ki is lesz a valódi vesztese, a 19. századi szereplők, vagy a mai showbiznisz munkatársainak egyike, azt előre természetesen nem áruljuk el.

Rendező: Korda Bonifác

Információk


Játszóhely: Csokonai Fórum, Simor Ottó Orfeum

Szereposztás

A szabadság őrvárosa szereposztás:


Rendező - Sinkovics Bánk


Író - Szakolczay Tamás

Kukovecz Ákos



Színésznő - Turai Júlia



Ügyelő és színész 2.

Steuer Tibor


Rendezőasszisztens

Németi Rebeka


Dramaturg

Dr. Gyürky Katalin


Rendező

Pányik Tamás


Egy láda Debrecennek szereposztás:



Huszár, Sándor

Debreczeni Péter


Kalauz

Szilágyi Ádám


Wargha István



Andaházi Páljurátus


Bónis Sámuel, kormánybiztos


Toperczer Ödön


Salamon Emma, Andaházi menyasszonya


Rendezőasszisztens

Németi Rebeka


Dramaturg

Dr. Gyürky Katalin


Rendező

Fejes Szabolcs


Liberty Capital szereposztás:


Angyal Nóra, műsorvezető


Méliusz Tamás, műsorvezető


Poroszlay Frigyes, polgármester


Könyves-Tóth Mihály, lelkész


Felix zu Schwarzenberg, miniszterelnök


Szendrei Júlia


Kossuth Lajos


Peti, hangulatfelelős asszisztens


Évi, asszisztens


Rendező


Rendezőasszisztens

Németi Rebeka


Dramaturg

Dr. Gyürky Katalin


Rendező

Korda Bonifác

Vegyen jegyet online az előadásokra!

A Csokonai Nemzeti Színház előadásaira jegyek a színház jegypénztáraiban vagy a jegy.csokonaiszinhaz.hu oldalon kaphatóak.