Dancs Rózsa, a valahai sepsiszentgyörgyi magyartanár és később családanya, mit sem sejtve, saját titkosszolgálati besúgójával élt egy házasságban csaknem húsz éven keresztül. Ebből a rémálomvilágból regényes úton-módon menekült el nyolc és tíz éves gyermekével és jutott el az ausztriai menekülttáboron keresztül egészen Kanadáig. A diktatúra fojtogató szorításában megjárta a poklot más tekintetben is. Rózsának a mindenáron anyaságra vágyástól vezérelten végül is a nyolc terhességéből két esetben sikerült megtapasztalnia az anyaság örömét. Története az ő személyes esetén lényegesen túlmutat: egy korszak, egy hatalom, egy rendszer hatalmas tévedéseit, egy egész társadalom szenvedését tárja fel.
„Az első kisbabámat hét hónapra szültem meg a reggeli órákban Sepsiszentgyörgyön – meséli könyvében Rózsa. – A picit annak rendje és módja szerint inkubátorba helyezték, majd délután arra lettem figyelmes, hogy az egyik ápolónő azt kiabálja a telefonba, hogy »ez a kölyök megfulladt«. Többször kérdeztem, hogy nem az én kisbabámról van-e szó, de félrelökdöstek a folyosón…”
A regény (Dancs Rózsa: Pokoljárás) hiteles lenyomata az Anyaöl előadás, melynek minden sora igaz. Háttere az egykori romániai abortusz-törvény, az a bizonyos 666-os Dekrétum . A “szeku” nem játszott kesztyűs kézzel, s nemcsak Tőkés László családjában – túlélni pedig csak az Isten segített.
Ez a monodráma Újhelyi Kinga színművésznő előadásában rekviem minden meg nem született, vagy megszületett és halálra vagy árvaházakba ítélt, pusztulásba hajszolt életért. Egy hatalmas felkiáltójel mindannyiunk számára, hogy ez ne ismétlődhessen meg a történelemben.
Rendező: Szabó K. István
