Az idei MagdaFeszt alkalmával, október 2-án egy estén kínálja színházunk Visky András A test történetei című darabjának mind a négy előadását. Lina és Teréz története Éváéval és Artemisiáéval egészül ki. A premier apropóján a rendezővel, Visky Andrejjel beszélgettünk.
Nagy távlatból nézve azt a kérdést is érinti A test történetei, hogy milyen jelentéseket hordozhat a test korról korra. Kizökkent idő helyett most már kizökkent testről beszélünk, arról, hogy mennyire megváltozott a testünkhöz való viszonyunk, hogy mindaz, ami körülvesz minket, és nem csak a technikára gondolok, egy egészen új közeget teremt az emberi testnek, ezáltal az ember saját testéhez való viszonyának is. Van történet, amelyik az 1600-as évekbe, és van, amelyik a jelenbe viszi a nézőt. Érdemes a nagy időtávlatokkal foglalkozni vagy sokkal többről mesél önmagában a négy történet?
Visky Andrej: Lehet antropológiai szempontból vizsgálni a testet ezeken a darabokon keresztül, ez mindenképp egy nézőpont, amire invitál is a szöveg, ugyanakkor a fő kérdés felvetésük univerzális: a saját testünkhöz való viszonyunkat vizsgálja, azt, hogy a lélek traumája hogyan hat az emberi testre, illetve a bántalmazott test hogyan hat a lélekre. Nagyon érdekes lesz egymás után megnézni a négy darabot, mert több szemszögből vizsgálja a test és a lélek finom összefüggéseit négy nő történetén keresztül.
Milyen módon befolyásolja ezt a narratívát, hogy négy nő történetén, női fókuszokon keresztül láttatja a testhez való viszonyt?
Visky Andrej: Mikor ezeken a történeteken keresztül a nőre gondolok, nagyon erős törékenység érzetem van, nagyon érzékenyen érintenek ezek a történetek, hisz mind a négyben jelen van a nő kiszolgáltatottsága egy férfiak által irányított világban. Nézőként többek között ezzel a törékenységgel szembesülünk, ezen keresztül a saját törékenységünkkel is, és remélhetőleg mások törékenységére is érzékenyebbekké válunk. Ugyanakkor meg sokkal erősebbnek is látom őket magamnál, mondhatni hősökként lebegnek előttem, akik nem menekülnek önmaguktól és a világtól.
Hogyan jelenik meg ez a kiszolgáltatottság a négy történetben? Az első az 1600-as években, a barokk korban játszódik: Artemisia Gentileschi tehetséges festőnő mellé édesapja felfogad egy mestert, aki megerőszakolja. Ilyen módon ez a dráma az erőszak története, de talán a racionalizálásé is, hisz ez a trauma nemcsak a világhoz való viszonyát határozza meg, visszaköszön a születendő műalkotásokban is.
Visky Andrej: Artemisia Gentileschi festészettel szeretne foglalkozni egy olyan világban ahol a nőknek nem csak, hogy esélye nem volt bekerülni Róma dübörgő művész-iparába, hanem egyenesen tilos volt festeni. Egy dekadens, pörgő kultúráról beszélünk, amelyben Artemisia a fékezhetetlen kéjvágy áldozata lesz – ha úgy tetszik ez a macsó, élvhajhász világ követ el erőszakot a testén. Ez a borzasztó trauma azonban nem töri meg őt, hanem megnyeri a pert bántalmazója ellen és megfesti saját történetét a festményeiben. Én lázadásként értelmezem festményeit: egy illúzióktól mentes, radikális művészi nyelvet hoz létre, amivel a legnagyobbak közé írja be magát a művészettörténetbe.
Éva történetének ihletadója egy budapesti prostituáltról szóló dokumentumfilm, amelyben egy nagyon fiatal örömlány mondja el saját megrázó történetét…
Visky Andrej: Éva egy mélyszegénységben élő roma lány, akinek a testét a világ kénye-kedve szerint fogyasztja, kihasználja. Egy lány, aki próbál magának egy négyzetméternyi szabadságot, függetlenséget találni, egy szabad teret, bármit, amit életnek nevezünk, de ez a rendszer annyira kiszolgáltatottá teszi őt, és oly mértékben képtelen az empátiára, hogy nem talál kiutat magának. Ez a rendszer az emberi testről is csak gazdasági tranzakciókban tud gondolkodni, nem véletlen – az emberkereskedelem fontos motívuma a darabnak. Nagyon sötét világ ez, amelyet Éva azonban humorral és megbocsátással mutat be – a végén majd a néző kell eldöntse, továbbgondolja, hogy létezik-e megoldás a mi világunk Évái számára?
A legszürreálisabb történet a Lináé, a táncosnőé, aki egy baleset miatt arra kényszerül, hogy újra építse önmagát.
Visky Andrej: Lina története szívszorítóan szép. Ő egy balesetet szenvedett táncosnő, aki elveszíti a lábait: története a csonka test története. Arról szól, hogy egy ilyen felfoghatatlan trauma után hogyan próbálja újraépíteni identitását és szerelmi viszonyát. Egy táncosnőnek elveszíteni a lábait, olyan mintha megszűnne a funkciója a világban: mi értelme az életemnek, ha elveszítem azt az egy dolgot, amiért mindent feláldoztam művésznőként? Hogyan tudom széthullt darabokból újra összerakni magamat? Tudok-e kezdeni valamit csonkaságommal? Ugyanakkor ez a történet egy univerzális csonkaság érzetről is beszél és pont ez az izgalmas a színházban, hogy bár legtöbben a nézők közül nem szenvedtünk ilyen súlyos balesetet, mégis tudunk azonosulni ezekkel az érzésekkel. Lina története ugyanakkor egy lázálom. Megtörtént? Vagy csak álmodja? A kórházban vagyunk vagy a táncteremben? Többek között ez a szürrealitás köti össze a négy történetet: Éva majdhogynem dokumentarista pontossággal valóságos világa is szürreális: egy öreg nő adja el őt, akinek szék van a hátán, egy sűrű erdő közepén található emberpiacon – mint egy mesében. Szerkezetileg ezek nem realista drámák: állandó utazásban vagyunk négy nő hihetetlenül gazdag belső világában.
Teréz történetének egyik fontos pontját említetted, mert vele kapcsolatban merül fel a kérdés, hogy médium-e, egyáltalán másként látja-e, valamiféle különleges érzékenységgel a valóságot vagy csupán téveszmék, látomások rabja?
Visky Andrej: ATeréz története Kalkuttai Szent Teréz kevesek által ismert ,,sötét” korszakából inspirálódik eleveníti fel, amely őt számomra a depresszióban szenvedők védőszentjévé avatta. A darab egy felfokozott érzékenységű fiatal lány rémálomként is értelmezhető univerzumába kapunk betekintést: hangokat hallunk, az ő gyerekkori látomásait látjuk. Teréz mindenütt szenvedő emberekbe botlik, az az érzése, hogy holttestek veszik körül, mígnem eldönti, hogy egész életét az utcán sínylődők megsegítésére ajánlja fel. Megalapítja a maga szerzetrendjét, az apácanővérek közösségében egyre látványosabb eredményeket ér el, miközben ő feneketlen sötétségébe zuhan. Ebben a sötétségben feltevődik benne a kérdés, hogy a Hang, amely elhívta őt létezik-e? Ha létezik, akkor miért nem szól hozzá?
A történet végén azt mondja, hogy „nem érzek semmit”. A segítő ember a kiüresedéshez jut.
Visky Andrej: Valóban…ezt ma a depresszió tüneteként tartunk számon. De talán itt egy nagyobb misztériumról van szó: Teréz története egy szerelmi történet és ő úgy érzi, hogy szerelme, Isten, elhagyta őt. Azt gondolom, hogy ehhez is sokan tudunk kapcsolódni: Isten hallgatásához, Isten-hiányához.
Édesapáddal olvastam egy interjút, amiben azt mondja, hogy ti nagyon jókat szoktatok szakmázni. Megbeszéltétek például, hogy te hogyan látod ezeket a szövegeket? Egyáltalán hogyan befolyásol rendezőként, hogy édesapád szövegeivel dolgozol?
Visky Andrej: Amikor elkezdek a szöveggel foglalkozni vagy az előadással, a viszonyunk másodrendű lesz – ez szakmai ártalom. Ilyenkor csak én és az előttem álló anyag létezünk. Ugyanakkor persze érdekes érzés az apám darabjain dolgozni, mert a szövegen keresztül olyan dolgokat érzek meg, vagy ismerek meg az apámról, amiről sokkal nehezebb két férfinak beszélgetni. Ennek van egy szép intimitása: ez az én ajándékom. Kérdésedre válaszolva: szakmai szempontból átbeszéltük a szöveget, állandóan beszélgetünk, állandóan szakmázunk. Nagyon tárgyilagosan és konkrétan tudunk így diskurálni: rákérdezhetek, hogy valami miért van ott, vagy nem-e hosszú, de beszélünk rendező-dramaturg funkcióban is az előadásról. Fontos a függetlenségem egy ilyen rendező-fiú – drámaíró-apa viszonyban, mert így tud egészségesen működni a kommunikáció, így vagyok képes hozzátenni a magam világképét, élettapasztalatát.