Immár hagyomány, hogy minden évben, szeptember 13-án megemlékezünk a 2010-ben fiatalon elhunyt Nagy László Zsolt színész kollégánkról.
Bővítik a kultúrstratégiai intézmények körét: a debreceni Csokonai Nemzeti Színház az első nem fővárosi intézmény, amely megkapta ezt a címet – jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden, az Országos Színházi Évadnyitón, amelynek a debreceni teátrum adott otthont.
160 évvel ezelőtt, 1865. október 7-én nyílt meg a cívis polgárok közadakozásából a debreceni színház. A jubileumi évadban minden olyan műfaj megjelenik, amely az elmúlt évtizedekben közkedvelt volt a nézők körében – fogalmazott Dr. Vadász Dániel, a Csokonai Nemzeti Színház megbízott igazgatója.
Sajnálattal értesítjük kedves nézőinket, hogy a mai (2025.08.31.) A Pál utcai fiúk című előadás a várható kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elmarad. Az előadást az előre meghirdetett esőnapon, azaz 2025.09.02-án változatlanul 20:00 órától láthatja a közönség.
2020-ban a koronavírus járvány miatt csak néhány előadáson láthatták a nézők Romankovics Edit: Para című színdarabját a Csokonai Nemzeti Színházban. Most Bethlenfalvy Ádám rendezésében újra színpadra állítják.
Augusztus 21-én az első olvasópróbával megkezdődtek Molnár Ferenc: Az üvegcipő című vígjátékának előkészületei. Göttinger Pál rendező igazi húszas évekbeli előadást ígér – kis ravaszsággal.
Bélai Marcel viszi színpadra Egressy Zoltán: Portugál című tragikomédiáját a Latinovits Zoltán Teremben. Az első olvasópróbát augusztus 18-án tartották a Simor Ottó Orfeumban.
Augusztus 20-án, a nemzeti ünnep alkalmából zárva tart jegypénztárunk, azonban közönségünk így is számos izgalmas kulturális programot élvezhet az államalapítás napján!
A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a 2025/26-os évadban is folytatódnak vezetett sétáink, valamint újra helyet kapnak tematikus bejárásaink is a Csokonai Teátrum idén 160 éves történelmi épületében – szerezze meg jegyeit, és ismerje meg már augusztusban a Csokonai Nemzeti Színház megannyi titkát!
A Csokonai Nemzeti Színház jubileumi évadának egyik első bemutatója Molnár Ferenc: Az üvegcipő című vígjátéka lesz. Az előadást Göttinger Pál rendezi, akit a felkérésről, a klasszikus színdarabokhoz való viszonyáról és a két női főszereplő karakteréről kérdeztük.
Az előbérletezés ugyan véget ért, de a bérletek megváltására továbbra is van lehetőség! 22 bérlet közül válogathat a Nagyérdemű.
Közös megegyezéssel 2025. szeptember elsejétől távozik posztjáról Dr. Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója.
KÜLÖNLEGES ÜNNEPI BÉRLETEKKEL BŐVÜLT KÍNÁLATUNK Ismerjék meg Jubileumi zenés bérletünket és Ünnepi szabadbérletünket!