Miután kóristaként hét évet énekelt a Néphadsereg Művészegyüttesében, Debrecenbe Blum Tamás hívására érkezett magánénekesnek 1957. szeptember 1-jén. Itt a Flotow Márta című operában debütált, hogy azután huszonöt éven keresztül csak a debreceni közönségnek énekeljen. Úgy, hogy az élete, a magánélete végig Budapesthez közötte. Ingázott tehát, de annyira szerette a cívisváros teátrumát, hogy inkább bevállalta az állandó utazgatást, semmint hogy máshová szerződjön. A Csokonai Színházban töltött negyedszázad alatt mintegy hetven szerepben láthatta a nagyérdemű.