Szakonyi Károly

Kossuth- és József Attila-díjas dramaturg

Szakonyi Károly íróról, drámaíróról és dramaturgról elmondható, hogy egész életét a színház bűvöletében élte. Akkor is, amikor sikertelen színművészetis felvételije után, a színészetről letéve és a rendszer szülte kényszerből szakmunkásnak állva gyűjtött anyagot a leendő írásaihoz, miközben a gépek mellett lopva Balzacot és magyar klasszikusokat olvasott, és akkor is, amikor dramaturgiai ösztöndíjasként bekerülhetett a kőszínház világába. A Nemzeti Színház fogadta be 1963-ban, és itt írta meg első, színpadra szánt drámáját Életem, Zsóka! címmel. Bár pályáján az igazi áttörést az Adáshiba című drámájából 1970-ben a Vígszínházban bemutatott, Várkonyi Zoltán rendezte előadás, majd ennek filmváltozata hozta meg, ekkorra már számos, az értelmiség útkeresését boncolgató kisregény, novelláskötet és tárca megírása fűződött a nevéhez. 1993-tól töltötte be a Csokonai Nemzeti Színház dramaturgi posztját, s e titulusa miatt a teátrum azóta is címzetes örökös tagként tekint rá.