II. CSOKONAI SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI ÉS SZÍNHÁZI NEVELÉSI KONFERENCIA

Fókuszban: Közösségi színház
II. CSOKONAI SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI ÉS SZÍNHÁZI NEVELÉSI KONFERENCIA

A konferencián való részvételt közösségi színházzal, színházi neveléssel, színházpedagógiával foglalkozóknak, színházi alkotóknak, drámapedagógusoknak, színházzal, drámapedagógiával kapcsolatos egyetemi szakok hallgatóinak, pedagógusoknak, szakmabeli és szakmán kívüli érdeklődőknek ajánlottuk.

Konferenciánk azzal a céllal jött létre, hogy kerekasztal-beszélgetéseken, közösségi színházi előadásokon és workshopokon keresztül bemutassuk, közösen megvizsgáljuk, illetve megvitassuk a közösségi színházcsinálásban szerzett tapasztalatainkat.

Hazai alkotók, szakemberek sora mellett vendégünk volt Chris Cooper író, rendező, színházi nevelési szakember, a nagy múltú birminghami Big Brum TIE Company volt vezetője is, illetve a kolozsvári Reactor alkotói, Petro Ionescu és Doru Taloș.

 

A konferencia időpontja:
2022. december 9-11.

A konferencia helyszíne:
Csokonai Fórum – Kóti Árpád terem és Orfeum, Debrecen

Információ:
A konferenciaprogram táblázata itt elérhető.

 

A programok részletes leírása itt elérhető.

Jelen tájékoztató tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

 

A II. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferencia az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül megvalósult, a „Román-magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára” (ROHU-446 www.interreg-rohu.eu) elnevezésű projekt keretén belül zajlott le a Csokonai Színház szervezésében.

Konferenciafotók

Fotók: Máthé András

Videó a konferenciáról