2025. október 8. 21:30
Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
Térey János (1970-2019) író, költő, drámaíró, Debrecen város szülötte idén szeptember 14-én lenne ötvenöt éves. Ebből az alkalomból a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen október 8-án és 9-én 18 órai kezdettel egy vendégjátékkal adózik az életműve és az emléke előtt. A székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata Szikora János rendezésében azt ANibelung-lakóparkot mutatja be a cívisváros teátrumában, amelyben a költőből jelentős kanyarok után összművészeti szerzővé avanzsált Térey Wagner A Nibelung gyűrűje című monumentális opusát formálta újra, az eredeti mű némely szerkezeti tulajdonságát, tartalmi összetevőjét megtartva, és sokakat elhagyva. A szereplők nevei például megegyeznek ugyan a wagneri operában feltüntetett nevekkel, azonban azáltal, hogy Térey 21. századi környezetbe helyezte át a drámai eseményeket, a szereplőknek mind a foglalkozása, mind pedig az egymáshoz való viszonya és a cselekedeteik motivációja is jelentősen átalakult.
A Nibelung-lakóparkot ugyanakkor az is izgalmassá teszi, hogy Térey – megtartva a lírai alkotásaiban megvalósított versnyelvet – a párbeszédek helyett e művében is gyakran monológokban fogalmazott. Műve kultúrtörténeti, illetve tartalmi összetettsége, valamint a versnyelv drámába emelése mint dramaturgiai illetve szcenikai kihívás egyaránt jó okot ad arra, hogy a székesfehérvári adaptáció alkotóival: a rendezővel és a színészekkel szakmai beszélgetést folytassunk. Erre október 8-án este, az előadást követően, 21 óra 30 perctől a Csokonai Fórum Latinovits Zoltán termében kerül sor, melyre szintén minden érdeklődőt szeretettel várunk.