Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

Az 1100 éve Európában, 20 éve az unióban programsorozat előadása

TELTHÁZ!

A Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója

Ez a történet sem csak úgy kezdődik, hogy a falu templomában a mise véget ért. A nép elhagyja a templomot. Csend lesz. De egyszercsak hortyogás hallatszik. Az egyik sarokban egy ember alszik. Fölébred, és az ajtó felé indul. Lenyomja a kilincset, de hiába. Az ajtó zárva van. Az ember átlátja a helyzetet, és nem rázza tovább az ajtót: tudja, hogy bezárták. Gondolkodni kezd, hogy hogyan juthatna ki. Az ablakon nem ugorhat ki, mert még a nyakát is kitörné. Eszébe jut egy ötlet. Hiszen hajtja a vágy!

Ahogy az eredeti mű sem csak ennyiről szól, úgy a beregszászi előadás is több, mint szimpla történetmesélés, mert most is – mint mindig – a színház nyelvén fejezik ki mindazt, amit az életről, a világról gondolnak, azaz hogy „színházat csinálni” akkor is, most is „a legjobb dolog-log-log-log!”

Külön köszönet a Buda Folk Bandnek és a BorFolk Zenekarnak!

Rendező: Vidnyánszky Attila

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Kérjük, részvételi igényüket jelezzék a szervezes@csokonaiszinhaz.hu címre küldött e-mailben.

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre.

Információk


Időtartam: 100 perc, szünet nélkül

Játszóhely: Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem

Fotók:

Szereposztás

Fejenagy, a helyi kovács, azaz „a helység kalapácsa”

Ferenci Attila


Erzsók asszony, a „szemérmetes” kocsmatulajdonos

Gál Natália


Erzsók asszony, eladósorban lévő lányai

Cséke Adrienn, Mónus Dóra


A helybeli „lágyszivü” kántor

Sőtér István


Bagarja úr, a csizmakészítő, a „béke barátja”

Szilvási Szilárd


Harangláb, a „fondor lelkületű egyházfi”

Jakab Tamás e.h.


Vitéz Csepü Palkó, az istállósfiú, azaz „a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója”

Bognár Bence e. h.


Márta, a kántor „amazontermészetü” felesége

Fornosi D. Júlia/Polyák Anita e. h.


Petőfi, bíró

Ifj. Vidnyánszky Attila/Séra Dániel e. h.


Kisbíró

Séra Dániel e. h./Rajkó Balázs


Hercegek, grófok, válogatott cigánylegények

Orosz Ibolya, Orosz Melinda, Vass Magdolna


Színpadkép/Látvány

Ifj. Vidnyánszky Attila


Rendező

Vidnyánszky Attila

A helység kalapácsa - ajánló

Vegyen jegyet online az előadásokra!

A Csokonai Nemzeti Színház előadásaira jegyek a színház jegypénztáraiban vagy a jegy.csokonaiszinhaz.hu oldalon kaphatóak.