2025. október 3. 20:00
Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
lengyel monodráma Danuta Wałęsa életéről Ráckevei Anna előadásában
Danuta Wałęsa élete annak bizonyítéka, hogy egy asszony ereje a legviharosabb időkben is képes családot, házasságot és történelmet egyben tartani.
1980 augusztusa fontos pillanata a XX. századi lengyel történelemnek, hiszen ekkor alakult meg a Gdańsk-i Lenin Hajógyárban a Szolidaritás Független Lengyel Szakszervezet, amely példátlan módon egyesítette a teljes lengyel társadalmat. Első vezetője Lech Wałęsa volt, felesége Danuta Wałęsa.
Egy bátor és erős nő élete bizonyítékul szolgál arra, hogy mit jelent, ha a történelem beköltözik az előszobánkba, majd a konyhánkban, sőt a fürdőszobánkban is helyet követel magának.
Danuta Wałesa, egy kicsinyke lengyel faluból indult el, hogy egy mindent meghatározó házasságban, nyolcgyermekes anyaként, a 80-as évek, viharok dúlta Lengyelországában helyt álljon. Először egy népvezér, majd jóval később, már a rendszerváltozás után, egy köztársasági elnök feleségeként.
2011-ben adták ki Danuta Wałęsa: Vágyak és titkok című önéletrajzi kötetét, mely Piotr Adamowicz, újságíró, egykori Szolidaritás-tag átdolgozásában jelent meg.
Az önéletrajzi regényből Krystyna Janda lengyel színházi és filmszínész (aki többek között Andrzej Wajda: Márványember, Vasember valamint Szabó István: Mefisztó című filmekből ismert) készített színpadi változatot, amelyet ő maga játszik óriási sikerrel a varsói Polonia Színházban.
A Danuta című monodráma fordítója Dr. Pászt Patrícia a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Hevesi Sándor-díjas műfordító, dramaturg.
Rendező: Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas