KLIM (Volodimir Klimenko): A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai

misztikus-filozofikus thriller

Bemutató időpontja: 2019. április 18.

Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés, valamint Gilbert K. Chesterton Mr. Pond paradoxona című művei nyomán

A kortárs ukrán-orosz színház egyik legkülönlegesebb, legfilozofikusabb alkotója a drámaíróként, rendezőként, színházteoretikusként ismert Klim, azaz Volodimir Klimenko. E sajátosan költői atmoszférájú darabjában két kiemelkedő író, G. K. Chesterton illetve Fjodor Dosztojevszkij egy-egy kultikus szereplőjét ütközteti abszurd, szinte már szürreális helyzetben. Két angol úr, Mr. Pond és Geheugen kapitány különös körülmények között Oroszországba kerül, ahol találkoznak Rogyion Raszkolnyikovval, a Bűn és bűnhődés című regény főhősével és szembesülnek annak beteges, nyughatatlan lelkével. Ennek hatására úgy döntenek, hogy elvégeznek egy igazságügyi nyomozási kísérletet, hogy mélyebben megértsék az öreg uzsorásasszony megölésének körülményeit és motivációit. Ugyanakkor ez a kísérlet arra készteti őket, hogy ennél is szélesebb témákat gondoljanak át: igazolható-e egy rossz ember megölése, ha az elkövető ezt a legnemesebb érzésektől vezettetve teszi? Más szóval – szabad-e ölni az „igazság nevében”? Talál-e Raszkolnyikov önmagában erőt a bűnbánathoz, és hogy az élethez támaszt találjon a hitben, a reményben, a szeretetben?

Vegyen jegyet online az előadásokra!

A Csokonai Nemzeti Színház előadásaira jegyek a színház jegypénztáraiban vagy a jegy.csokonaiszinhaz.hu oldalon kaphatóak.