Babits Mihály Jónás könyve és Jónás imája című írásai alapján
A Jónás könyve, egyike a Biblia prófétai könyveinek, központi alakja mind a zsidó, mind a keresztény kánonban a kispróféták közé tartozik.
Az egyik leginkább ismert bibliai történet, hála a számtalan, zömmel humoros, illetve gyermekek körében is népszerû feldolgozásának. Az Isten elhívása elől menekülõ, majd saját igaza érdekében még Istennel is perlekedő próféta története.
Az egyetlen prófétai könyv, melyben nem a próféciák állnak a középpontban, hanem a próféta, Jónás magatartása. A zsidó vallásban, Isten megbocsátó kegyelmének bemutatása miatt, a kereszténységben a krisztológia miatt nagy jelentősége van a történetnek. Rámutat arra, hogy Isten az egész világ Ura, és az Izráelen kívüli népek sorsa és élete sem közömbös előtte.
A feldolgozó útkeresés során döntési helyzetbe sodorjuk a nézőt és saját válaszaik megtalálására sarkalljuk. Az Úr vagy Jónás oldalán, szerepbe léptetve a résztvevőket érvelniük kell saját igazságuk mellett.