Jantyik Zsolt: Ezüstbojtár

szcenírozott koncert

Bemutató előadás: 2017. június 22., Nagyerdei Szabadtéri Játékok

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok és a Csokonai Színház koprodukciója

A Jantyik Zsolt és Debrecen egyik legnépszerűbb zenekara, a PG Csoport által írt, valamint Petőfi Sándor János vitéze előtt tisztelgő Ezüstbojtár című kortárs magyar zenés játék – az Esztergomi Várszínházban 2016-ban bemutatott koncert-verziót követően – teljes, nagyszínpadra alkalmazott változatban, Fekete Péter rendezésében Magyarországon első ízben a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon lesz látható.

Jantyik Zsolt Artisjus- és eMeRTon-díjas szövegíró-zeneszerző Petőfi Sándor János vitéz című műve alapján írta meg Kukoricza Jancsi “mai” történetét, komoly gondolatokkal, de sok humorral és még több érzelemmel. Ehhez a nagyszerű könyvhöz, verses meséhez készített a PG Csoport dalokat és egy dupla CD-t olyan közreműködőkkel, mint a Kaláka együttes, Ferenczi György és Apáti Ádám (Rackajam), Christian Paccoud francia tangóharmonikás, felvételről pedig egykori zenésztársuk, Halmos Béla prímás, népzenekutató. A történetből és zenei anyagából készül az Ezüstbojtár vadonatúj, egész estés zenés színpadi változata.

Rendező: Gemza Péter

Vegyen jegyet online az előadásokra!

A Csokonai Nemzeti Színház előadásaira jegyek a színház jegypénztáraiban vagy a jegy.csokonaiszinhaz.hu oldalon kaphatóak.