Ő volt „a felhők madara”, ő volt „a korláttalan természet vadvirága”. Ő „az emberiség legszebb álma. Ő az út önmagunk és a jövendő felé.” – vajon ki nekünk ma, 2025-ben Petőfi Sándor?
A Huszonhat év – Privát PETŐFI előadás a zene, a történetmesélés, az ének és a vers erejével mutatja be a költőt, környezetét, az indulatait és az élete fordulópontjait.
Petőfi – ahogy magáról vall – sosem állhatta az alárendeltséget, sokáig kóborolt, függetlenségtől való függése folytán meggyűlt a baja az iskolákkal. Volt katona, színész vándortársulatoknál, és színészként publikálta első versét. A Kiskunság, az Alföld, Pest és a Pilvax – mind főszereplők lettek életében, ahogy a szerelem és az örök szeretetre vágyás is. Forradalmár volt, újító és bátor vezér, élete mottója: koldusbot és szabadság! De vajon tudott-e mindig abban a függetlenségben élni, amelyben szeretett volna és amire rendületlenül vágyott?
A Huszonhat év – Privát PETŐFI előadás négy hangra komponálva, bő egy órás előadásban meséli el Petőfi Sándor és a hozzá kapcsolódó asszonyok (édesanyja, szerelmei) sokszínű életét. A történet Petőfi népdallá vált költeményei, versei és útirajzai segítségével bontakozik ki.
Információk
Időtartam: 70 perc
Játszóhely: Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
Szereposztás
Szerkesztő
Szerkesztő
színművész
énekes
irodalmár
cimbalomművész
Vegyen jegyet online az előadásokra!
A Csokonai Nemzeti Színház előadásaira jegyek a színház jegypénztáraiban vagy a jegy.csokonaiszinhaz.hu oldalon kaphatóak.




