A Kálmán-nap arról az életszakaszról szól, amikor a történet szereplői felismerik, hogy minden csak ismétlődés
az ember életében, sok fordulat már nem várható, nincs több kockázatvállalás, őrzése van annak, ami már
megvan, mert nincs idő és erő újrakezdeni.
A történetek mindig ugyanazok, csak más és más fénytörésben tűnnek fel a különböző időszakokban.
Megtalálni a nyelvet, a hangütést, hogy érvényesen szólalhassanak meg ezek az alapmesék – ez erős motiváció
mindannyiunk számára. Életre kelteni, jelenidejűvé tenni az archetipikus karaktereket, hogy felismerhetőek és
beazonosíthatóak legyenek. A jelen tettenérése, megragadása a cél, hogy a beazonosíthatóság révén,
továbbgondolásra késztessünk, támpontokat adjunk a problémák feldolgozásához.
A történet, történetünk látszólag egyszerű, egy kis semmiség, végtelenül hétköznapi eset, apró ügy. De mi
pontosan ezt a picit szeretnénk megmutatni, mert hiszünk benne, hogy ami a papíron láthatatlan, a színpadon
láthatóvá válik, az apróság nagy lesz, éppen akkora méretű, ami már elég a beazonosíthatósághoz, ami
tájékozódási pontokat, megerősítést, esetleg vigasztalást ad a nézőnek.
Író-rendező: Hajdu Szabolcs
