Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital

Gaetano Donizetti L’elisir d’amore című vígoperáját 1832-ben mutatták be Milánóban a Teatro della Cannobbianában. Donizetti ekkor 35 éves volt, pályája delén, legsikeresebb alkotói korszakának kezdetén állt. A legenda szerint művét mindössze két hét alatt komponálta a Scalával versengő milánói színház felkérésére. A darab minden várakozást felülmúlt, óriási siker lett, harminchárom napig a színpadon maradt, majd meghódította Olaszországot és egész Európát. A Szerelmi bájitallal Donizetti remekművet alkotott, mely nemcsak a szerző, hanem az egész operatörténet egyik legkedveltebb, legtöbbet játszott zeneműve. A mai néző számára különösen érdekes lehet, hogy Donizetti Trisztán és Izolda legendáját is belekomponálta a vígoperába, így a középkori történet nemcsak az eredetinél boldogabb befejezéssel zárul, de hozzánk is közelebb kerül.
A mű nem kötődik szigorúan történelmi korhoz. Egyszerű, de örök témát dolgoz fel jól felismerhető típusokkal, melyek a zeneszerző bravúros megoldásainak köszönhetően egytől-egyig megtelnek élettel, sémákból egyéniségekké válnak. A jómódú, kívánatos leány szerelemére áhítozó szegénylegény szerelmi csodaszert vesz egy gyanús „csodadoktortól”, ám a muskotálybor mégsem éri el a kívánt hatást. A naiv fiú az újabb adag bájital megszerzése érdekében katonának áll. Bájos kalandokat követően szinte mindenki elégedett lehet sorsával és jussával.
Az egyik legsikeresebb „opera buffának” nevezett alkotás tökéletes egyensúlyba hozza a szöveg humorát és a zeneszerzés finomságait. Ebben a harmóniában, a csínyek és a szenvedélyes érzelmek romantikus megszólalásának különleges szimbiózisában rejlik a Szerelmi bájital egyedisége és napjainkban is fellelhető varázsa.