Hetven esztendő telt el 1956 ősze óta. Hetven év – egy emberöltőnél is hosszabb idő. Mégis vannak pillanatok a történelemben, amelyek nem távolodnak el tőlünk az évek múlásával. Velünk maradnak az emlékezetben, a kimondott és elhallgatott történetekben, a versek soraiban, a naplók lapjain, a családok továbbadott emlékeiben.
1956 ilyen pillanat.
2026. október 23-án tartsanak velünk egy pódiumműsorra, ahol arról beszélgetünk, mit tesz az emberrel a történelem, mit jelent dönteni egy diktatúrában, és hogyan lesz mindebből irodalom és emlékezet.
Debrecennek különösen erős saját ’56-os története van: október 23-án már délelőtt megindult az egyetemisták felvonulása, és a Kossuth utcán eldördült a forradalom egyik legkorábbi sortüze. Ráadásul a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen története közvetlenül összekapcsolódik Mensáros Lászlóval, aki 1956-ban a színház Forradalmi Bizottmányának elnöke lett, később pedig börtönbüntetést kapott. Ezt is megidézzük műsorunkban!
A beszélgetés résztvevői Varga Klári Jászai Mari-díjas színművész, Kemény Zsófi költő, író, forgatókönyvíró, Dr. Falusi Márton költő, író, irodalom- és eszmetörténész, valamint Dr. Keller Márkus történész, szociológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára; a beszélgetés házigazdája Juhász Anna irodalmár, a Csokonai Társalgó pódiumsorozat háziasszonya.







