A XVI. DESZKA Fesztivál az utolsó pillanatig tartalmasan telt: alább olvashatják a zárónapról készült beszámolónkat.

A kortárs magyar dráma ünnepeként is aposztrofált XVI. DESZKA Fesztivál 2026. március 1-jén ért véget. Ezen a napon azonban még egy görDeszka-program, egy szakmai beszélgetés és egy szélDESZKA-esemény várta az érdeklődőket.

10 órakor a Magyar Színház jóvoltából, a görDESZKA-program keretén belül az Ezerarcú című színházi nevelési előadást lehetett megtekinteni.

11 óra 30 perckor a fesztiválon utoljára ültek össze a Házi Bölcsek Mispál Attila koordinálásával, hogy értékeljék a tegnapi nap folyamán és a ma délelőttön látottakat.

A DESZKA Fesztivál végül egy szélDESZKA-programmal, a Szeretett szeretetnyelvünk című, a Színház- és Fimművészeti Egyetem III. éves prózai színész osztályának előadásával zárult.

Gyürky Katalin

A Csokonai Nemzeti Színház irodalmi referense

Az Ezerarcú című előadásról írott kritika itt olvasható:

Igazi varázslat

(Magyar Színház: Ezerarcú)

A Magyar Színház és Hajós Zsuzsa rendező színházi nevelési előadása ‒ ahogy azt a produkciót ihlető szerzőtől, Lázár Ervintől megszoktuk ‒ felnőtt mesét mesél gyerekenek, és gyerektörénetekkel szembesíti a felnőtteket. Az Ezerarcú két gyermek és egy felnőtt szereplője keresi a Hétfejű Tündért, hogy választ kapjanak tőle a kérdéseikre a világban bekövetkező változásokról, azok következményeiről, az ember helyéről az univerzumban és az univerzum helyéről az emberben.

A kicsik, Titti (Horváth Anna) és Rézi (Varga Fekete Kinga) először azt állítják Simfről (Barsi Márton), az egyetlen felnőttről, hogy az ő korában felesége kellene legyen és gyerekei, illetve azt, hogy a felnőttek tiszta hülyék. Azonban a közös utuk során kiderül, hogy hármójuk élete nem is különbözik annyira egymástól. A mese jeleneteit váltó nyitások ezt az állítást a közönségre is érvényessé teszik, mégpedig komplex kérdésfeltevéseken keresztül. Például, hogy mi tesz valakit felnőtté, vagy hogy hogyan tud egy ember megváltozni, és ezeken a nézők korosztálytól függetlenül együtt tudnak gondolkodni. Az előadás összeköti a játéktérben és a nézőtéren lévőket, az életet és Lázár Ervin világát is. A karakterek hivatkoznak a színházteremre, a reflektorok fényére és Simf nevének furcsaságára is. A gesztus, hogy Simon Ferenc nevét mesebelire rövidítik, az mutatja, hogy a varázslat igazán közel van a mindennapjainkhoz. Az egyszerű, erős karakterformálástól mentes színészi játék is a szereplők valós emberi ezerarcúságát támasztja alá, míg a két lány stilizált, sárga illetve lila jelmeze (látványtervező: Jobbágy Kata) a képzelet világában tartja őket.

Ezáltal a nyitások sem jelentenek éles váltásokat; több alkalommal csak színesítik a történetmesélést, például amikor a szereplők léghajójának részleteit alakítja a közönség, vagy azt, hogy milyen mellékszereplőket rajzoljanak a térképre, épp mielőtt elérnének a Tündérhez. Ezen a ponton viszont a nézők kétszer is szerepbe lépnek, először tanácsot adnak a szereplőknek arról, hogy mit kérdezzenek a Hétfejűtől, majd őt magát alakítva meg is válaszolják ezeket a kérdéseket. Ez fordítja visszájára a cselekmény során felépített várakozást. A várakozást a mindent megváltó varázslatos lényre.

Tehát a színházi nevelés eszközévé elsősorban a pontosan feltett kérdések és a közös gondolkodás válik. A motívumot, hogy az út fontosabb, mint a cél, egy többször visszatérő dal is alátámasztja. Titti és Simf arról énekel, hogy a végére minden könnyen megoldódik majd a mágikus beavatkozás hatására, Rézi viszont megkérdőjelezi ezt, szemfényvesztésnek tartja. Amikor a lezárásban mindhárom szereplőtől a dalszöveg bizakodó változatát lehet hallani, akkor mindez már azzal a hozzáadott jelentéssel telítődik, hogy az illúzió igenis lehetett kulcs a problémák sikeres megoldásához.

Problémái, nehézségei, kérdései pedig jól látható módon a karaktereknek, a nézőknek, a gyerekeknek, a felnőtteknek, a tündéreknek, az embereknek egyaránt vannak, amelyekre talán egy dal, talán egy előadás, egy közösség tud választ adni. Talán mindez varázslat, talán csak maga az élet.

Hidy Nati

a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

I. éves teatrológus hallgatója