Bővítik a kultúrstratégiai intézmények körét: a debreceni Csokonai Nemzeti Színház az első nem fővárosi intézmény, amely megkapta ezt a címet – jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden, az Országos Színházi Évadnyitón, amelynek a debreceni teátrum adott otthont.
Hankó Balázs az Országos Színházi Évadnyitó keretében, a Kultúra – Közös hang, külön utak? Közös tér, közös jövő, színház mindenekelőtt címmel rendezett szakmai konferencián azt mondta, a magyar kultúra egyesíti a nemzetet, a kultúrstratégiai intézmények pedig egy-egy területen meghatározóak nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is. Néhány hét múlva a debreceni után egy külhoni kulturális intézmény is megkapja ezt a címet – tette hozzá.
A tárcavezető kiemelte: a cím elnyerésével csaknem egymilliárd forinttal megnövelték a Csokonai Nemzeti Színház állami támogatását.
Papp László polgármester a bejelentés kapcsán azt mondta: Debrecenben a gazdaság, a közlekedés és az oktatás mellett a kultúra területén is léptékváltásra készül. Ezt a törekvést erősíti a kultúrstratégiai intézményi státusz.
Vadász Dániel, a Csokonai Nemzeti Színház megbízott igazgatója úgy fogalmazott: a kiemelt státusz lehetőség és felelősség. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy folytassuk azt a művészi, közösségteremtő munkát, ami az elődeink tanítottak. Szeretnénk a következő időszakban sok értékes előadást, együttműködéseket, közös produkciókat bemutatni. Debrecen színháza így nemcsak városi és régiós, hanem országos és nemzetközi szinten is meghatározó szereplővé válhat – mondta Vadász Dániel.
Az Országos Színházi Évadnyitó gálaműsorral zárult, amelynek keretében átadták a Kaszás Attila-díjat, amelyet idén Sodró Eliza vehetett át. A közönség különleges élményben részesült, hiszen Csikos Sándor, a Nemzet Színésze is színpadra lépett, aki több évtizedes pályájával a magyar színházi élet egyik meghatározó alakja. Izgalmas dallamok csendültek fel többek között a Viktória című nagyoperettből, a Carmen című operából és az idei évadban bemutatásra kerülő Hegedűs a háztetőn című musicalből.