Életének 76. évében elhunyt Bicskei István, Aase-díjas színművész, a Csokonai Nemzeti Színház társulatának egykori tagja.
Bicskei István a vajdasági Oromhegyesen született 1950. február 21-én. Már gyermekként rabul ejtette a színház, 1971-ben a szabadkai Gyermekszínházban kezdte pályáját. Színészi diplomáját a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerezte, Lohinszky Loránd osztályában 1976-ban, majd Szabadkai Népszínházhoz szerződött. 1979-től az Újvidéki Színház tagja volt. 1985-től ismét Szabadkán szerepelt, 1986-tól az Újvidéki Rádió társulatához tartozott. Egy évig Virág Mihály mellett tanársegéd volt az újvidéki Művészeti Akadémián, egyik alapítója a H-csoport alkalmi színésztársulásnak.
1992-től a párizsi JEL Színház tagja. A színészet mellett rendezéssel és tanítással is foglalkozott, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen tartott kurzusokat. Táncművészként készített koreográfiákat is. 2008-tól a Magyarkanizsai Udvari Kamara Színház színészeként is szerepelt. 2009-ben vendégként fellépett a Békéscsabai Jókai Színházban, 2016-tól a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban játszott. 2018-ban Aase-díjat kapott.
Debrecenben számtalan szerepben láthatta őt a közönség: Halotti pompa (2009), Istent a falra festeni (2014), Segítsd a királyt! (2014), Mester és Margarita (2015), Az ajtó (2016), Camille (2016), Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak (2016), Kőműves Kelemen (2016), Szélfútta levél (2016), Játék a kastélyban (2017), Három nővér (2018), Lear (2019).
Isten veled, Bütyök! Emléked örökké megőrizzük!