A debreceni teátrum névadójának, a cívisváros szülöttének, Csokonai Vitéz Mihálynak ma, 2024. november 17-én ünnepeljük születése 251. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy, a „vídám természetű poéta” sorsának meghatározó helyszíneit és eseményeit tartalmazó összeállítással készültünk. Tartalmas kalandozást kívánunk!
Csokonai Vitéz Mihály Debrecenben a Hatvan utca 23. szám alatt található házban született 1773. november 17-én, Csokonai Vitéz Mihály borbélylegény és a jómódú szabómester lánya, Diószegi Sára frigyéből. S bár atyját korán elveszítette, anyja „költői kedélyű”, szorgalmas asszony lévén a legjobbnak azt látta, ha a jóeszű, református szellemiségben nevelt fiát a Debreceni ReformátusKollégiumba adja tanulni.
A gimnáziumi osztályokban Csokonai jól tanult, sokat olvasott, szépen szavalt, ügyesen verselt, emiatt hamar a katedra másik oldalán találta magát: 1794-ben megbízták a poétikai osztály tanításával, de a gondjaira bízott fiúkat bizony hanyagul vezette. Az óráira nem készült, inkább együtt mulatott a tanítványaival, amelyekhez Debrecen kollégiumon kívüli helyszínei biztosítottak számára kiváló miliőt. Templomba járás és leckeadás helyett a Nagyerdőre, vagy épp abba a ma is működő Egri Borozóba járt a reá bízott iskolásokkal, ahol a diákjai minden évben a születésnapjára elkészítették neki a kedvenc ételét, a savanyú vetrece levest, amit az Egri Borozó mai tulajdonosa, Kovács István jóvoltából mind a mai napig, minden november 17-én magunk is megízlelhetünk.
Kollégiumbéli kihágásai azonban nem maradtak megtorlatlanul. Az iskolai törvényszék elé idézték, szigorú megrovásban részesítették. Ám ezután sem javult, ezért újabb büntetésként megfosztották tanítóságától. Kollégiumbéli kálváriája még ezzel sem ért véget: amikor 1795 húsvétján Halasra küldték legátusnak, az ott kapott adományok egy részével – hazatérvén – nem tudott elszámolni. Ez bizony már sok volt az iskolai esküdtszéknek, mely úgy határozott, hogy botrányos dolgaiért 1795 nyarán kizárja a debreceni kollégiumból azzal a kikötéssel, hogy a továbbiakban nem is lépheti át a nagymúltú intézmény kapuját.
Az utókor persze másként ítél: a Debreceni Református Kollégium ma már külön Emlékszobát alakított ki a poéta tiszteletére, ahol az egyik legnagyszerűbb versét is megihlető „csikóbőrös kulacsocskát”, a költő tollát, fuvoláját, számos más relikviáját és a különböző fennmaradt kéziratait is meg lehet tekinteni. A kollégium falfestményei pedig büszkén hirdetik a költő és tanítványai füvészkerti vagy épp nagyerdei kiruccanásait…
S akkor még nem szóltunk a Csokonai Vitéz Mihály alakját őrző képzőművészeti alkotásokról. A legismertebb, róla készült szobor a Kálvin téren áll: ezen Csokonai magyaros öltözékben, kezében lantot tartva, egy szőlőtőke előtt állva tekint egykori „oskolája” felé. Az alkotás Izsó Miklós munkáját dicséri. Érdekessége, hogy eltér az eredeti modelljétől, a megrendelők szerint ugyanis a szobrásznak túlságosan is sikerült megragadnia a költő csenevész alakját, ezért további „réteggel” látták el. A szobor kismintáját a Református Kollégium őrzi, de láthatunk egyet a Déri Múzeumegyik lépcsőfeljárójánál is.
A költő a kollégiumból való kicsapatását követően – hosszas dunántúli „bolygás” után – tért vissza a cívisvárosba. Szigetváron, Pécsen, Baján, Halason, Kecskeméten, Nagykőrösön és Szolnokon át, javarészt gyalog tette meg az utat Debrecenig. Otthon, özvegy édesanyja debreceni házában nagy szenvedéllyel mélyedt irodalmi tanulmányaiba. Ki akarta adni addig kiadatlan munkáit, és hozzáfogott élete utolsó nagy tervének, az Árpád vezérről szóló hősi eposzának a megírásához. Előfizetési felhívásokat bocsátott ki, vidéki körútjain aláírásokat gyűjtött. Nagyon bízott gróf Festetich Györgyben és gróf Széchenyi Ferencben, akik adtak is némi anyagi támogatást munkái kiadásához – például nekik köszönhetően jelent meg 1804-ben a Dorottya című vígeposza -, de folyton megújuló kérelmei elől végül mégis elzárkóztak. A költőnek nem volt szerencséje.
Síremléke ma is látható és látogatható a Dorottya utcán, amelyet 1836-ban az egykori Hatvan utcai temetőben állítottak fel Beregszászi Pál kollégiumi rajztanár tervei alapján.
Ám arra, hogy a költő lelke Debrecenben soha nem hal, nem halhat meg, a cívisváros egyik legfontosabb kulturális intézménye, a Csokonai Nemzeti Színház a kiváló példa. A teátrum nemcsak azzal adózik Csokonai emléke előtt, hogy a költő nevét viseli, hanem azzal is, hogy a színház falai között az 1915-ös kőszínházi lét óta számos alkalommal vittek színre Csokonai-darabot.
A közelmúltból ezek közül három igen fontosat említenék. A poéta 200. születésnapjára, 1973. november 17-én Ruszt József rendezésében mutatták be a Méla Tempefői, vagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon című, Csokonai első színdarabjaként számon tartott művet, valamint Az özvegy Karnyóné skét szeleburdiak című, fergeteges vígjátékot. Majd rá ötven évre, tavaly, 2023. november 17-én, a költő 250. születésnapjára, Szabó K. István rendezésében a Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon szórakoztatta a nagyérdeműt. A három darab különlegességét egy érdekes összefügés képezi: a Nemzet Színésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészünk, Csikos Sándor ugyanis mindhárom előadásban látható volt, ráadásul igen fajsúlyos szerepekben.
Csokonai Vitéz Mihály szellemisége tehát velünk él, velünk van akkor is, ha csak belépünk teátrumunk kapuján. Tegyék meg Önök is ezt minél gyakrabban, a poétánk nagysága előtt is tisztelegve!
Dr. Gyürky Katalin
irodalomtörténész, műfordító,
a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen irodalmi referense
