Július 20-án a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon tér vissza a Coopera nagysikerű, Debrecenben már hagyománynak is tekinthető Hungarikum Gálakoncertje. A több mint 100 színpadi közreműködőt felvonultató koncert zenei hagyományainkon keresztül idézi meg kulturális értékeinket, és ígér felejthetetlen nyáresti élményt. A gálaest a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően jön létre.
A közel 80 perces hangversenyen legnagyobb magyar zeneszerzőink műveiből hallhat majd részleteket a közönség: a gálaest megidézi – többek között – Bartók Béla, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán és Kálmán Imre legismertebb dallamait. A zenés színház, így az opera és az operett nagyjai mellett a Hungarikum Gálakoncert a népzenének és a néptáncnak is adózik, ahogyan felcsendülnek majd a gazdag zenei motívumainkból táplálkozó klasszikus világslágerek is, Johannes Brahms magyar táncain keresztül.
Az egész estés zenei utazás során olyan énekművészek lépnek majd színpadra, mint a Debrecenhez több szálon is kötődő Kriszta Kinga, a Magyar Ezüst Érdemkereszttel elismert, sokoldalú mezzoszoprán, Mester Viktória, a Magyar Érdemkereszttel kitüntetett Boncsér Gergely és a Liszt-díjas, érdemes művész Molnár Levente. A szólistákat a Magyarország első szimfonikus zenekaraként jegyzett, több mint 170 éves Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara kíséri majd, Somogyi-Tóth Dániel vezényletével. Az esten közreműködik a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekara is.
A koncert rendezője az UNITER-díjas Zakariás Zalán, akit a tavalyi nagysikerű gála és a Csokonai Nemzeti Színház Debrecenben, a 2023/24-es évadban bemutatott Coopera-produkció, A helység kalapácsa rendezőjeként ismerhet a debreceni közönség. A koncert egy dal erejéig meg is idézi az új magyar vígoperát, amelyet az Artisjus-díjjal nemrégiben elismert fiatal zeneszerző, Kovács Adrián jegyez. A rendező kreatív munkatársa Bori Tamás.
Az est háziasszonya a Duna Televízió és az M5 műsoraiból is ismert Morvai Noémi lesz, aki nemcsak a Nagyerdei Szabadtéri Színpad közönségét kalauzolja majd el zenei hungarikumaink között, hanem a tévénézőket is, a koncertből készült felvételt ugyanis a Duna Televízió augusztus 20-án, a nemzeti ünnepünkön műsorra tűzi.
Hungarikum Gálakoncert
2024. július 20. 20:30 (esőnap: július 21. 20:30)
Nagyerdei Szabadtéri Színpad, Debrecen
https://jegy.csokonaiszinhaz.hu/
https://www.facebook.com/co.opera.operaban.utazunk/