Csütörtökön mutatja be legújabb táncelőadását a Csokonai Nemzeti Színház PR-Evolution Kortárs Táncegyüttese. A Da Vinci mosolya című alkotásban színpadra lép a 23 éves ausztrál táncos, Elise Paris Turco is. Őt kérdeztük eddigi pályafutásáról és Debrecenhez fűződő viszonyáról.
Hogyan indult a pályafutásod?
Ausztráliából, Sydney-ből származom. Édesanyám 4 éves koromban íratott be egy jazz tánciskolába azzal a szándékkal, hogy lekösse mérhetetlen energiáimat. Akkor még nem is sejtette, hogy 16 évesen már főállású táncos leszek és elindul valódi szakmai pályafutásom.
Mit jelent számodra a tánc? Hivatás, művészet vagy egy önkifejezési mód? Milyen haszna lehet a táncnak számodra?
A tánc számomra egyfajta közlés. Míg felnőttem, folyamatosan problémát okozott számomra, hogy hogyan mondjam el vagy mutassam meg, amit gondolok. A tánc lett az egyetlen út, amelyen keresztül bemutathatom az érzéseimet, gondolataimat és ötleteimet. Számomra a tánc több, mint hivatás: bizonyos szempontból az önkifejezés módja. A tánc nélkül nem lennék az, aki most vagyok.
Miért választottad ezt a pályát? Miért lettél profi táncos?
Amikor táncolni kezdtem, még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy valaha ebből fogok megélni. Mindig csak azt gondoltam, hogy csináljak valami kreatív dolgot – divat és a zene mindig is érdekelt engem, de a tánc volt az egyetlen dolog, ami teljesen betöltötte az életemet. Két mentoromat szeretném megemlíteni: Hillary Kaplan-t és Archibald McKenzie-t az ausztrál Algeria balettstúdióból, akik kinyitották a szemem és megadták a végső lökést ahhoz, hogy professzionális táncos legyek.
Van olyan, amit nagyon szeretsz vagy nagyon nem szeretsz Debrecenben?
Ausztrália nagyon más, mint Debrecen, ezért amikor megérkeztem ide, teljesen lesokkolt a város. Időre volt szükségem, hogy akklimatizálódjak. Amióta viszont megtaláltam a helyem, azóta beleszerettem. Debrecen nagyon barátságos és családias város, ami nagyon megnyugtató számomra.
A Da Vinci mosolya című előadás premierje csütörtökön 19 órától lesz a Csokonai Fórum Kóti Árpád termében. Utána legközelebb március 25-én láthatja a táncosokat a debreceni közönség.
Az interjút Iván Aurél készítette.