A KözTér alkotócsapatának PróbaTét című bemutatójára február 3-án kerül sor a Csokonai Fórum Kóti Árpád termében. Az eddigi tapasztalatokról, az aktuális próbafolyamatról, a civil alkotóknak nyújtott lehetőségekről beszélgettünk Madák Zsuzsannával.

2023 októberében elindult a Csokonai KözTér második évada. Mesélj, kérlek, a korábbi tapasztalatokról, hogyan és mit építetek bele a friss munkátokba?

A tavalyi, majdnem egy évig tartó folyamatban, amely során létrehoztuk az Ábrahám produkciót, nagyon-nagyon sok élményt és tapasztalatot szereztünk. A mostani folyamattal ellentétben akkor úgy hívtuk meg a résztvevőket, hogy nem döntöttük el előre, hogy mi lesz a közös munka kifutása, ami nem egy álságos gesztus volt a részünkről, velük együtt szerettük volna kitalálni. Az akkori felhívásban, olyan embereket szerettünk volna megszólítani, akik szívesen gondolkodnának velünk a jövővel kapcsolatos félelmekről, reményekről a színház nyelvén keresztül. A közös munka közben döntött úgy a csapat, hogy ebből készüljön majd egy előadás. A jelenlegi már egy tudatosabb, célirányosabb folyamat, határozottabb kereteket szabtunk, időben is szűkebbre terveztük, illetve már a felhívásban megfogalmaztuk célként egy előadás létrehozását. Természetesen ezek az eltérések nem jelentenek minőségbeli különbséget a korábbi és a jelenlegi folyamatok között.

Az új produkció a PróbaTét címet viseli és Weöres Sándor művén alapuló A teljesség felé című táncbemutatónkból is inspirálódtok. Miért éppen innen indultatok el: mi a célotok és mit üzentek ezzel a munkával?

Ahogy Nemes Zsófia koreográfus, úgy mi is Weöres Sándor A teljesség felé című művét tekintettük inspirációs forrásnak. Úgy gondoltuk, hogy vagány lenne, ha civil alkotókkal együtt a táncszínházi folyamattal párhuzamosan mi is létrehoznánk egy olyan előadást, amelynek a magja, gyökere Weöres műve. A kapcsolódás okán szerettük volna beemelni a táncot, a mozgást is mint színpadi kifejező formát az előadás szövetébe; és azt gondolom rendkívül izgalmas, hogy ezt tettük. A csapattal a táncszínházi bemutatót is megnéztük, amely után a mozgás nyelvén reflektáltunk a látottakra, ez az improvizációs etűd a készülő előadásunk része lesz.

De visszatérve a tartalmi gyökerünkhöz, van az eredeti Weöres-műben az úgynevezett Tíz lépcső című szöveg, amelyből elindultunk. Weöres lépcsőjével ellentétben mi egy másik szimbolikus teret kínáltunk civil alkotóink számára: egy lápos vidéket, amely telis-tele van lépőkövekkel. Azt kérdeztük tőlük, hogy melyek azok a lépőkövek, amelyekre rá kell lépnie mindenkinek ahhoz, hogy valaki elmondhassa magáról: teljes életet él. Az első alkalommal konszenzusosan találtunk öt lépőkövet, amikre azt mondtuk, hogy na, ezek azok, amelyek a teljes élethez mindannyiuk számára szükségesek. A lépőkövek között voltak az élet próbatételei, a szabadságunk, az önazonosságunk, a céljaink, az érzelmi és fizikai biztonságunk. Az embereket tulajdonképpen az itt felsoroltak állítják kihívások, próbák elé, azokat a helyzeteket néztük meg közelebbről, amikor akadályba ütközik a teljesség megélése. A próbafolyamat során ezeket a helyzeteket bontottuk ki dramatikus- és mozgásformákon keresztül. Nekünk projektvezetőknek, Gemza Melindának, Varga Nikinek és nekem, illetve Katona Gábor koreográfusnak az a feladatunk, hogy különböző formákat, eszközöket kínáljunk a résztvevők számára. A célunk, hogy színházi kereteket biztosítsunk és mozgásteret adjunk nekik arra, hogy ők ezt megtölthessék tartalommal. Számos fragmentum született az elmúlt három hónapban, de igazából akár még egy évig is tudnánk folytatni a közös munkát, lenne még mit kutatni a témában széltében és mélységében egyaránt. A bemutató napján, február 3-án azt fogjuk tudni megmutatni a nézőknek, hogy meddig jutottunk el, és hogy alkotóközösségként ebben a szakaszban mit gondolunk erről, valamint megpróbálunk betekintést adni a munkafolyamatba.

Van pár kulcsszavad a próbafolyamat jelenlegi pontján?

Az egyik a jóféle várakozás, erre tegnap jöttem rá. Nagyon lehet várni a szerdai próbanapokat, az alakulást és azt, ami összeáll egy adott ponton az egészből. A másik az óriási logisztika, amit végzünk: ahogyan készülünk egy-egy próbára kellékekkel, technikai eszközökkel, folyamatábrákkal. A harmadik szó a kísérlet vagy kísérleti terep, mert olyan folyamatban vagyunk, ami felszabadítja az embert, és azt hiszem, hogy több mindent megengedhet magának a résztvevő és a profi alkotó is, mint általában a kinti életben vagy egy rendezőcentrikus próbafolyamat során, talán megengedőbbek, nyitottabbak vagyunk egymásra és a másik gondolataira.

Milyen csapat gyűlt össze ezúttal?

16 civil alkotó, illetve mi vagyunk négyen, szóval összesen 20 fős a csapat. Életkorban a legfiatalabb tagunk 18 éves, illetve vannak ötvenesek is. Vannak pedagógusaink, van, aki általános iskolában, van, aki középiskolában tanít, illetve van egy óvónénink, van, aki szociológiát hallgat, és van turizmus szakos fiatalunk, dizájnerünk, marketingesünk, építőiparból érkezett tagunk is, tehát elég vegyes az összetétel. Azt hiszem, hogy egy valami viszont összeköti őket: mindenki nagyon szereti a színházat, ami egyébként nem szükségszerű ahhoz, hogy valaki egy ilyen csoporthoz csatlakozzon. Ebben a csapatban a legtöbb tagnak van valamiféle színjátszós múltja is, ebben nagyon különbözik a csoport a tavalyi ábrahámosoktól. Az alapcsapaton kívül még lazábban kapcsolódva sokan részt vesznek a munkánkban, többek között Bethlenfalvy Ádám szakmai konzulensként, Sáfrány Imre, aki a látványra vonatkozó közös ötletelésinket önti végleges formába, illetve egy tavalyi tagunk is megajándékozott bennünket kreatív energiájával.

Árulj el kérlek valamit arról, hogyan kell elképzeljük a látványt? Mit látunk majd a produkció során?

Az előadás előtt az előtérben a nézők számára különböző installációkat mutatunk be. Érdemes 15 perccel korábban érkezni, hiszen ezek az alkotások segíthetnek a ráhangolódásban, kijelölik a kereteket, felkelthetik az érdeklődést, elindíthatják a gondolkodást, beindíthatnak bizonyos asszociációkat. A színházban az a csodálatos, hogy rengeteg kifejezőeszközt lehet használni, mi igyekszünk is élni ezzel a lehetőséggel. Szeretném, hogy az előadás formanyelvében is megjelenjen, hogy a közösségi színház alapvetően arról is szól, hogy egy picit demokratizálja magát a színházat. Tehát, akik általában nézők szoktak lenni, azok most ilyen értelemben egy kicsit hozzátesznek a színház repertoárjához, a színház kínálatához. Tehát az előadás arról is szól, hogy milyen az, amikor a civil alkotó is a része a színháznak, a színház repertoárján lévő előadásnak.

Az interjút készítette: Dr. Baluja Petra