A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen 2024. január 26-án mutatja be Molière klasszikus és napjainkban is méltán népszerű Úrhatnám polgár című ötfelvonásos balettkomédiáját, melyet Keresztes Attila rendez. A próbafolyamat felénél a főszereplőt, a Jászai Mari-díjas Pindroch Csabát kérdeztük többek között arról, hogyan formálódik Jourdain úr karaktere és milyen a közös munka a társulattal.

Már javában próbálod az Úrhatnám polgár című darabot. Mi volt az első gondolatod, amikor felkértek a főszerepre?

Vicces a történet kezdete, mert Keresztes Attila, a rendező éppen akkor hívott föl, amikor Törökországban voltam, ez pedig összefügg az ismert Moliére darabbal a török követ parodizálása kapcsán. És itthon egy Nemet nevű török származású srác kivette a lakásomat, tehát megmosolyogtató ez az egybeesés most az életemben. Attila olyan rendező, akivel tíz évvel ezelőtt együtt dolgoztunk a Szegedi Nemzeti Színházban a Liliom – Egy csirkefogó élete és halála című darabban és meghatározó volt a találkozásunk, mély nyomott hagyott bennem a közös munka. Mintabarátság alakult ki közöttünk akkor, az együtt gondolkodás könnyen ment kettőnknek, ami a jelen próbafolyamatnál is töretlenül igaz. Három vagy négy éve nem próbáltam egyáltalán és úgy éreztem, hogy ez a felkérés egy újabb nagyon jó, közös munka ígéretét vetíti előre, bár dilemma volt bennem, hogy a négy gyermekemtől, a feleségemtől való távolság miatt vállaljam-e ezt a kihívást. Végül a feleségem is arra biztatott, hogy mondjak igent Attila felkérésére, aminek az említett dilemmáktól függetlenül nagyon örültem.

Milyen a próbafolyamat és a közös munka a rendezővel? Hogy érzed magad?

Egy színésznek minden darabnál meg kell élnie azt, hogy kimegy egy olyan területre, ahol el kell felejtenie mindent, mélyvízben van és kapálózik, remeg, fél, közben pedig reménykedik. Ettől ilyen gyönyörű ez a szakma, ez a pálya, ez a hivatás. Elég kilátástalan a helyzet, ha jól dolgozik egy színész. Ezen a folyamaton én nemcsak, hogy átestem, talán még most benne is vagyok a jelen próbafolyamatban. Ez nagyon komoly hullámzást jelent egy színésznek: ahogy a kollégáim, úgy én is azt érzem egyik pillanatban, hogy teljesen alkalmatlan vagyok a pályára, és ez most kiderül nemcsak a többiek számára, hanem számomra is; a következő pillanatban pedig azt érzem és jelzik vissza nekem, hogy azért ez jó. Tehát ebben a teljes bizonytalanságban létezik az ember, és ettől a billegéstől majd szépen lassan összeáll az egész. A lubickolás közben azonban van egy biztonsági háló is, amit Attila jelent és úgy érzem, hogy kikerültem vagy kikerülök lassan az említett mélyvízből, ebből a nagyon összetett, gyakori színészi helyzetből. Gyűrögetjük a lapokat, kísérletezünk, de azt tudjuk, hogy végigmegyünk az úton. Ahhoz, hogy a teljes darab összeálljon, meg kell futni ezeket a köröket.

Hogyan születik meg benned a Pindroch-féle Jourdain úr?

A színészi eszközeimet mindig nagyban meghatározta az, hogy úgy próbáltam játszani, hogy az én vagyok. Ugyan adottak a karakter érzései, gesztusai, de az, aki létrehozza, mégis csak én magam vagyok. Éppen egy hete jutott eszembe az az erre a felismerésre rímelő emlék, hogy édesapám épp karácsonykor mondta el Petői A XIX. század költői című versének részletét: „Ne fogjon senki könnyelműen / A húrok pengetésihez! / Nagy munkát vállal az magára, / Ki most kezébe lantot vesz. / Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad s örömed: / Nincs rád szüksége a világnak, / S azért a szent fát félretedd.”

Mindezekkel együtt kikristályosodott bennem, hogy az Úrhatnám polgár azontúl, hogy Molière-től ez egy fricska az akkori arisztokrácia felé másokkal összekacsintva, végső soron arról a problémáról is szól, amivel az emberiség, de ha úgy tetszik a mai magyar társadalom is küzd: mindig fentebb akar lépni, mindig többre vágyik, mint ami adatott neki. Jourdain úr figurája is azt mutatja meg, hogy ki akar törni, jobb, nemesebb, szellemesebb, egyszóval más akar lenni. Nekem nem csupán színészi, de emberi utam is van most ezzel a darabbal és annak szimbolikus jelentésével. A műfaj ugyan vígjáték, de minden komédiában ott kell legyen a tragédia is, mert ettől válik hitelessé. Nem drámát fog látni a közönség, mert vígjátékot kell látnia, de én drámát fogok játszani komédiát jellemző elemekkel. Tehát ez számomra is egy különleges élmény lesz.

Könnyen beilleszkedtél a debreceni társulatba?

Varga Klárit már régóta, körülbelül 30 éve ismerem, dolgoztunk együtt, de a társulat további tagjaival nem találkoztam eddig. Voltam már korábban vendégművészként más vidéki társulatoknál is, ezért ismerem és tudom, hogy milyen stációi vannak a beavatásnak, elfogadásnak. Semmilyen problémát nem érzékelek a kollégák részéről, a munkával foglalkozunk. Ugyanabban a hajóban evezünk mindannyian, ugyanazt csináljuk.

Moliére darabja többek között azt boncolgatja, hogy a konvenciók által vezérelt társadalomban az ember a kívülről érkező elvárások között hogyan képes a saját vágyait elhelyezni. Az előadás is erre fókuszál majd?

Nehéz kívülről nézni és megítélni az előadást, erre a rendező tudna pontosabb választ adni. Abban viszont biztos vagyok, hogy nekünk ebben a darabban alapvetően szórakoztatnunk kell, de nem felejtve el azt, hogy mindezt tanítva tegyük. Érdekes azt látni, hogy a kivagyiság vágyából fakadó buta körök mennyire feleslegesek tudnak lenni, ez reflektálni tud a jelen magyar viszonylatokra is. Az előadás egyébként bátor lesz, modern lesz és mi mindent beleadunk, ahogy a pókerben a játékosok szokták az all in-t.

Kinek ajánlod ezt az előadást?

Tulajdonképpen minden középkorú nézőnek ajánlom, hogy ezt az izgalmas vígjátékot láthassák mélyebb rétegeiben is. Mivel általában a hölgyek jönnek többen színházba, arra biztatom őket, hogy hozzák el magukkal a kedves férjeiket is. A színészkollégákkal és a rendezővel együtt nagyon bízunk abban, hogy szeretni fogják ezt az előadást.

Az interjút készítette: Dr. Baluja Petra