A Csokonai Nemzeti Színház január 12-én mutatja be Borbély Szilárd Nincstelenek című regényének színpadi adaptációját, melynek főszereplője Komlódy Márk. Nem első alkalommal láthatja őt a nagyérdemű a színházunk deszkáin, mégis a fiatal színész elmondása szerint a jelen szerep megformálása kiemelkedően fontos a pályáján. A felkészülési folyamat komplexitásáról és a regény aktualitásáról is beszélgettünk.

Borbély Szilárd első és egyetlen Nincstelenek című regényét viszi színpadra Botos Bálint rendező. Te játszod a darabban a Fiút: egy körülbelül 10 éves forma kisfiút, aki a saját perspektíváján keresztül próbálja megérteni, szemlélni a körülötte lévő nyomorral küzdő, mélyszegény világot. Hogyan sikerült rátalálnod a szerepre? Milyen instrukciókat kaptál a rendezőtől?

A próbafolyamat során számos lehetőség volt mélyebben elemezni magát a karaktert és azt a világot, amelyben él. Fiatal színészként, ha elkezdenék egy 10 éves gyermeket „imitálni”, az nem lenne szerencsés, ezért Bálinttal más irányból közelítettük meg a Fiú alakját. A Borbély Szilárd által írt csodálatos és minden szempontból részletgazdag regényben szereplő alakot több, a rendező által meghatározott színészi megoldókulcs alapján viszem színpadra, ezek segítettek annak megértésében, majd megalkotásában. Beszélgettünk arról, hogy a Fiú mit érezhetett, mit gondolhatott, mi volt az adott cselekedete mögötti szándék és motiváció; ezek a szempontok útmutatóként szolgáltak számomra a történetszálak között haladva. Ezen felül külön inspirációs forrás volt számomra Borbély Szilárd Nincstelenekkel kapcsolatos esszéje, – amit Bálint olvasott fel nekünk a munkafolyamat során – és a szerző Halotti Pompa című verseskötete. Az eredeti regényben lévő világ atmoszféráját és hangulatát pedig Tarr Béla: Werckmeister harmóniák című filmje hozta még közelebb hozzám, ami az alföldi paraszti életet tárja elénk.

A regény mozaikszerű fejezetei rövid cselekményszálakat mutatnak be és a karakterek fejlődési íve csekélynek tűnik; a verbális és fizikai agresszió a szereplők mindennapjainak szerves része. Hogyan látod ebből a szempontból a Fiú alakját, egyéni történetét?

Az említett fizikai és verbális agresszió nagyon nyersnek hat elsőre, azonban sokkal nagyobb, mélyebb jelentéssel bír a darab kontextusában. Véleményem szerint minden mozaikszerű fejezetben megfigyelhető a karakterek fejlődési íve konkrétan azért, mert egy-egy rövid jelenet tartalma is hatással van a szereplők jellemére, ami a Nincstelenek egyik különlegessége. Többször is ugrálunk térben és időben, különböző színpadi helyzetekben. Ha ezeket a történetszálakat összefűzzük és elindulunk a darab elejétől a végéig, akkor a Fiú esetében inkább egy érzelmi ívet láthatunk kirajzolódni, ahogy újraéli az emlékeket a jelenben, ami hatással van a karakterére és jellemére.

Mesélj arról kérlek, hogyan kapcsolódik a karaktered Mnémoszüné alakjához? 

Idézek egy kicsit a darabból: ,,Mnémoszüné az Emlékek Istene, elvette tőlem az emlékezés terhét. Nem emlékszem az emlékeimre.’’ Ő a Fiú emlékeinek őre, aki felügyeli és vezeti őt a már kitaposott ösvényen. Segít, hogy emlékezhessen és megszabja, hogy meddig emlékezzen. A Fiú karakterének nincsenek meg az emlékei, nem tudja eldönteni a kezdetekben, hogy az emlékei az övéi-e vagy valaki máséi, ezért ilyen fontos a kapcsolat közte és Mnémoszüné között.

Nem ez az első munkád a Csokonai Nemzeti Színházban: korábban játszottál már a Névtelen csillag és a jelenleg is futó Cyber Cyrano előadásokban is. Miben jelenthet újabb kihívást a jelenlegi szereped?

Minden szerep más és tele van kihívásokkal. Mindegyiknek külön útja van, amit meg kell találni, újabb és újabb ajtókat kell kinyitni magunkban, hogy elérjünk addig, ameddig szükséges, vagyis hogy a karakter megszülethessen. A jelenlegi szerepemben az jelent egy újabb kihívást, hogy mondhatni „drámai mélységekbe”, azaz a legmélyebbre kell ásnom magamban, majd ezt hitelesen képviselnem és közvetítenem a közönség felé; közben pedig végig jelen lennem velük a történet folyamán. Hálás vagyok a Csokonai Nemzeti Színháznak, hogy ekkora bizalommal fordulnak felém és azért is, hogy pályakezdőként ennyire összetett és komoly feladatot kaphatok.

Neked mi a Nincstelenek üzenete és miért lehet aktuális napjainkban is? Miért ajánlod a közönségnek? 

A Nincstelenek az emberekről és a családról szól. Egyszerre szól a szeretetről és a szeretet hiányáról. A hatalomról vagy éppen a hatalom hiányáról. Egyszerre a mindenről és a semmiről is. A színházakban szokás mondani egy-egy darab kapcsán, hogy görbe tükröt tart a nézők elé, vagyis a néző a darab szereplőiben, vonásaiban, jellemében, helyzeteiben magára ismerhet pozitív és negatív értelemben egyaránt. Mindezt úgy teheti, hogy a távolság megvan a színpadon álló karakter és az ő saját jelleme között. A Nincstelenek esetében görbe tükör helyett inkább sík tükörről beszélhetünk, mert olyan realisztikusan, nyersen ábrázolja a történet szereplőit és eseményeit, hogy akarva akaratlanul is magára ismerhet bennük a hétköznapi ember. Hiszen ami a színpadi karakterrel a darabban, az vele is megtörténhet a kinti életben.

Az interjút készítette: Dr. Baluja Petra