Ez egy nagyon szép, klasszikus és finom előadás – így látja a Rodolfót alakító Balczó Péter. Játékról, életről, életkorról és a színpadi szerelemről beszélgettünk az operaénekessel. Interjú.

A cikk eredeti megjelenési helye: dehir.hu

A Csokonai Színház megújult, megszépült Kossuth utcai épületében az első premier a Bohémélet volt. A szerelmes Rodolfót Balczó Péter játszotta a premieren, aki pályája során végigénekelte az olasz romantikus operairodalmat, így ez a szerep nem lehetett újdonság számára.

Dehir: Szikora János rendezésében talált érdekes kihívásokat?  

Balczó Péter: Sokszor és viszonylag sok helyen énekeltem a Bohéméletet magyarul és olaszul is. Tizenkét éve épp Debrecenben. Nagyon szeretem ezt a darabot, a szerepet is, és az olasz romantikát is, amit valóban végigénekeltem. Tizenkét évvel ezelőtt épp tizenkét évvel voltam fiatalabb, mint most, és nagyon sok minden nem volt még a sajátom akkor, ami most igen.

Dehir: Mire gondol? 

Balczó Péter: Élettapasztalat, rutin, család, három gyermek, egészen más élethelyzetben vagyok most. A koromból kifolyólag azt gondolom, akkor inkább voltam Rodolfo, egy bohém fiatalember. Most már nem vagyok annyira fiatal, de bohém még valamennyire igen. Mára viszont van valamennyi élettapasztalat mögöttem, ami jót tesz ennek a szerepnek. Nagy előny, hogy tudok játszani felhőtlenül, vagy úgymond „felelőtlenül”, mert a négy férfinak, Rodolfónak, a költőnek, Marcellónak, a festőnek, Schaunardnak, a zenésznek, Colline-nak, a filozófusnak ezekben a szerepekben komoly, nagy jelenetei vannak, és jó, hogy egy kicsit lehet élni a színpadon. A rendezésre visszatérve: Szikora János teljes mértékben hagyományos rendezésben gondolkodott, és ugyanez mondható a díszletre és a jelmezre is. Korhű, de mégis vannak olyan apró finomságok, amik egyedivé, különlegessé teszik ezt a produkciót. Ez egy nagyon szép, klasszikus és finom előadás.

Dehir: Többször nyilatkozta interjúkban, és úgy sejtjük, most sem véletlenül hivatkozott az élettapasztalatára, hogy szeret belülről dolgozni. A Bohéméletben milyen megélt élményeire tud építeni?

Balczó Péter: Énekesi tapasztalatokra is gondoltam, de nem titkolom, küzdök azzal, hogy negyven éves lettem a nyáron. Mindenki azt mondja, hogy a negyven még nem kor, nekem ez mégsem egyszerű feladat. Rodolfo szerepe most nagyon nagy lehetőség számomra, mert az elmúlt két-három évben, illetve a Covid óta inkább kisebb, illetve középszerepeket énekeltem az Operában. Ezek a típusú főszerepek elkerültek, hogy miért, arról nem szeretnék beszélni, de úgy látom, hogy ez egy újbóli visszatérés a pályámon, egy lehetőség, hogy újra felépítsem magam a szülővárosomban. Abban a színházban, ahol elkezdtem a karrieremet, másrészt egy új színházban, új vezetőséggel.

Dehir: Milyennek látja a Mimì-Rodolfo szerelmet? Szikora János azt mondta a próbákon, hogy itt az énekeseknek azt kell eljátszaniuk, hogy a szerelembe szerelmesek, igazából csak Mimì halálának közeledtével válnak valódivá az érzelmek…

Balczó Péter: Ennek a rendezői elképzelésnek én nagyon örülök, mert sok terhet levett a vállamról. Ebbe eddig bele se gondoltam. Általában mindig a tiszta, őszinte és nagyon mély szerelmet kell eljátszani, és ha az nem megy valamilyen okból kifolyólag, akár a partner, akár a rendezés miatt, akkor azt érezheti az énekes, hogy ez nem igazán őszinte, hogy ebből valami hiányzik. Nekem ez a megközelítés nagyon-nagyon tetszik. Bevallom őszintén, fiatal koromban egy kicsit én is ilyen voltam: a szerelembe voltam szerelmes, úgyhogy ezt az érzésvilágot könnyebben elő tudom hozni magamból. Amivel a rendező további terhet vett le a vállamról az az, hogy ezt a négy szereplőt átlagemberként szeretné láttatni. Valójában nem igazi művészek: Rodolfo nem igazán jó költő, Marcello nem igazán jó festő, sőt lehet, hogy gyenge költő és gyenge festő, hisz nyilván nem erről szól a Bohémélet, hanem a drámáról.

Dehir: A Bohémek nem annyira művészek, mint inkább életművészek? 

Balczó Péter: Igen, inkább azok. Lehet, hogy bemutatták Rodolfo darabját egy színházban, de le is vették a műsorról (nevet), és nem maradt fenn az utókornak, Marcello festményeiből lehet, hogy volt kiállítás, de azok a művek a feledés homályába merültek, vagyis itt nem kifinomult művészemberek a szereplők, hanem egyszerű srácok, akik próbálkoznak.

Dehir: Azt mondta, hogy fontos szerep ez a pályáján, és fontos az is, hogy a szülővárosában találta meg. Más Debrecenben énekelni? 

Balczó Péter: Magánemberként gyakran jövök édesanyámhoz, hozom a gyerekeket. Erős szálakkal kötődöm Debrecenhez, és szerencsére most nincs más dolgom, nem kell rohangálnom, nem kell másik három produkcióval egyeztetni, így itt tudok lenni teljes nyugalomban és koncentrálni a szerepre.

Fotók: Gálos Mihály Samu