Nemes Zsófia

2023. augusztus 13.

Új tánctagozat létesül Debrecenben

Új tánctagozat létesül Debrecenben

2023. augusztus 13.

Az interjú eredeti megjelenési helye: Táncművészet, 2023/nyári szám, 14-15. oldal

Különlegesen szép feladatra készül a PR-Evolution Dance Company vezetője, Nemes Zsófia. A koreográfus júliustól a debreceni Csokonai Nemzeti Színház újonnan kinevezett vezetőségének tagjaként tánctagozatot alapíthat a cívisvárosban. Ungvári Judit a tervekről kérdezte. 

Debrecenben eddig nem működött tánctagozat a színházban. Hogyan fogtak hozzá ehhez a nem mindennapi munkához? 

Nem egyszerű ez a kérdés. Azt azért hozzáteszem, hogy létezett már tánctagozat Debrecenben, Csutka István igazgatósága idején, előbb Szigeti Oktávia, majd egy rövid időre Egerházi Attila vezetésével, ám a távozásukkal a tánctagozat is megszűnt. A Csokonai nemzeti besorolású színház, ami azt foglalja magában, hogy van prózai, opera- és tánctagozata. Sajnos az utóbbi időszak ebben hiányt mutatott. Úgyhogy most jelentősnek tartom, hogy a városnak szándékában áll a tánctagozat megteremtése. Előzetesen tájékozódtam, és azt látom, hogy remek táncstúdiók működnek a városban, és szakgimnáziumi képzés is van, tehát ez jó alapot ad arra, hogy tánctagozatban gondolkodjunk. A színház újonnan kinevezett vezetősége is nagyon komoly szándékkal indult neki annak, hogy önállóvá váljon a tánc, és már most tervezzük a repertoár-előadásainkat. A tagozatok partnerekként működnek együtt, ez jóval komplexebb feladat lesz. Nyilvánvaló, hogy a zenés előadásokban is részt vesz az újonnan alakuló táncegyüttes, de szeretnénk ezen túlmenően saját produkciókat is létrehozni, amelyek a város büszkeségei lehetnek, ahogy azt láthatjuk más vidéki színházak esetén. Nagyon bízom benne, hogy így lesz, nekem és a csapatomnak is sokat jelent ez a feladat. Zajlik az előkészítés, még nagyon sok paramétert nem ismerünk, de az alapokat már most szeretnénk lerakni. Olyan konstrukciót kell kialakítanunk, hogy a táncegyüttes a prózai és az operatagozathoz hasonlóan működjön. Mátyássy Szabolcs igazgatóval és Szabó K. István művészeti vezetővel együtt nagyon készülünk erre a hatalmas munkára, tervezgetünk, átbeszéljük, kialakítjuk a közös víziónkat.

Lehet tudni, hogy milyen kondíciók, infrastrukturális feltételek lesznek ehhez? Hány táncossal indul a munka? 

Voltak már megbeszélések ez ügyben, de hivatalos végeredményeket nem tudok mondani. Annyi biztos, hogy az új színházépület Latinovits termében fogunk játszani, az lesz a fő bázisunk, efölött helyezkedik el a Balett terem, ahol próbálunk. Nagyon szép és korszerű az új színház Debrecenben, reméljük, minden körülmény adott lesz a gördülékeny munkához.

A korábbi csapatból, a PR-Evolution Dance Companyból igazolnak majd Debrecenbe táncosok? 

Lényegében ez is most alakul ki, kicsit később tudok konkrétumokat mondani. Nagyon nagy az érdeklődés, most zajlanak a próbatáncok, 200 jelentkezőből 30-at válogattunk ki, de vannak olyanok, akik gyakornokként vennének részt a munkában. Szeretnénk azt a gyakorlatot folytatni, ami Székesfehérváron, Kecskeméten, valamint több helyen is működik, hogy gyakornoki rendszerben, a képzés részeként dolgoznak a fiatal, kezdő táncosok. Fontos tapasztalat lehet nekik az előadásokban való részvétel. Szeretném, ha lépésről lépésre lehetne építkezni, és ehhez szükség van a jó utánpótlásra is. Mindehhez persze hozzátartozik, amit már említettem, hogy a városnak is van egy intenzív táncélete, ami nekünk nagyon jó bázist, nagy felhajtóerőt jelent. A tánccal foglalkozó fiataloknak pedig mi tudunk perspektívát nyújtani, ezért nagyon fontos az együttműködések kialakítása.

Ami a tartalmi terveket illeti, mi az, amit már a jövő évadban meg szeretnének valósítani? Önálló táncbemutatóból hányat terveznek? 

Amit konkrétan látok, hogy októberben lesz a MagdaFeszt, ott a társulatommal a Blue men, … és fehér… című estet mutatjuk majd be. Ez már egy konkrét dátum, de tervezzük a repertoár-előadásokat is, még nincs minden véglegesítve. A PR-Evolution Dance Company ebben az évben 20 éves, és úgy gondolom, szép gesztus lenne, ha ezt a nevet megtartanánk, hozzátéve, hogy a debreceni színház tánctagozata. Ez továbbvinné, illetve meg is újítaná az eltelt húsz esztendő eredményeit, kicsit egybeolvadna a két dolog. Tervezek egy jubileumi estet is a társulattal Debrecenben és Budapesten. Egyelőre az évad első fele így telik, aztán szerintem tavasszal önálló produkcióval is elő tudunk rukkolni. Addig azonban rengeteg dolgunk van, hiszen ki kell építenünk a helyi kapcsolatrendszerünket. Szeretném, ha nemcsak a színházban működnénk, hanem a fiatalabb korosztályokhoz eljuthatnánk az iskolákba, illetve amiben most is folyamatosan részt veszünk, ellátogatunk az óvodákba is. Ehhez nagyon jó alapot jelent, hogy a debreceni színháznak van egy jól működő iskolai programja. Emellett a város vonzáskörzete felé is nyitnunk kell, elvinni a környékbeli településekre is a produkciókat – ezt a hálót szintén meg kell alapoznunk az első évadban. Külön fejezetet jelent a regionális program, hiszen határon átnyúlóan is lehet és kell is gondolkodnunk. Nagyváraddal például nagyon fontos a kooperáció, hiszen az már most is meghatározó a színházak életében. De folyamatosan keresnünk kell a hasonló kapcsolatokat.

Csak a régiót célozzák meg, vagy nemzetközi kapcsolatrendszerben is gondolkoznak? 

A régió nagyon fontos, ezért már 2024 őszére is tervezünk Nagyváraddal közös produkciót. Természetesen a nemzetközi szcéna felé is kacsingatok, ehhez próbálok koreográfustársakat találni. Mostanában ez a keresgélés határozta meg az életemet, próbálom megtalálni, ki az, akivel a jövőben együtt tudunk dolgozni. Walter Matteini olasz vendégkoreográfus járt nemrég a társulatnál, és hozott létre egy kis etűdöt, benne mindenképpen gondolkozom a továbbiakban. Nagyon fontos célom, hogy a nemzetköziséget is erősítsük az új debreceni táncegyüttessel. Ugyanakkor azt is szeretném, hogy élhető művészéletet teremtsek a társulatomnak, és fontos lenne, hogy a város mindennapjaiba is be tudjanak illeszkedni. Részesévé kell válnunk a debreceni kulturális életnek, kihasználva az együttrezgéseket.

Az ország több hasonló vidéki nagyvárosában működnek táncegyüttesek, ilyen Győr vagy Pécs is. Szeretné, hogy a most alakuló debreceninek határozott profilja legyen? 

Szerintem már tulajdonképpen van, hiszen nekem elég erőteljes a vízióm a tánccal kapcsolatban. Gondolom, van egy felismerhető stílusom is, de éppen ezért szeretnék meghívni más koreográfusokat is, hogy ne csak az én formáim legyenek dominánsak. Fontosnak tartom a nyitottságot, a tánc kifejezőerejét, szépségét, a magas technikai szintet, és nagyon szeretem, ha emocionálisan is hatásos, amit csinálunk. Elég erős a vízióm, lehet, hogy ezért is találok nehezen olyan koreográfust, aki nekem megfelel. Viszont biztos vagyok abban, hogy meg fogom találni azokat az embereket, akikre szükségünk lesz. Izgalmas munkának ígérkezik. Szeretném, ha az ország második legnagyobb városában nagy álmokat tudnánk megvalósítani.