mispal_attila_09_ret_kicsi1966-ban született Budapesten. Tanulmányait a budapesti Fazekas Mihály gimnáziumban, az ELTE bölcsészkarán, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Gazdag Gyula és Herskó János film- és televízió rendező osztályában végezte. Készített kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, tévéfilmet és egyéb televíziós műsorokat, valamint egy nagyjátékfilmet, A fény ösvényeit, mely számos díjat nyert a Magyar Filmszemlén. Az utóbbi években színházi rendezőként is bemutatkozott a debreceni Csokonai Színházban, ahol a Művészeti Műhely tagjaként 2006 óta dolgozik. Külsős óraadó a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, és a Faludi Ferenc Akadémia is rendszeresen számít munkájára. Ő a rendezője Szent István király Intelmeinek a pannonhalmi Bencés Főapátságban minden augusztus 20-án.

Születési idő, hely:
1966. január 14., Budapest

Végzettség:
Eötvös Loránd Tudományegyetem ‒ latin, orosz, magyar nyelvi és irodalmi, összehasonlító irodalmi tanulmányok
Színház- és Filmművészeti Egyetem ‒ film- és televízió rendező (1997)

Díjai:
Balázs Béla-díj (2014)

Pályájának korábbi állomásai:
1992-1997: Balázs Béla Stúdió tagja
1997-2004: a Bárka Színház Művészeti Műhelyének tagja, a Bárka Mozgókép Fedélzetének vezetője
2006 óta a Csokonai Színház Művészeti Műhelyének tagja

Beszélt nyelvek:
angol, magyar

Főbb munkái a Csokonai Színházban:
Az első debreceni JEL Fesztivál krónikája
(dokumentumfilm, szerkesztő, rendező, 2006)
Az első debreceni DESZKA Fesztivál krónikája
(dokumentumfilm, szerkesztő, rendező, 2007)
Olympia
(rendező, 2008)
Liszt Ferenc: Krisztus oratórium
(rendező + a tv-felvétel rendezője, 2008)
Kőrózsa betonszív
(rendező, dramaturg, 2010)
Éber álom
(dokumentumfilm Valère Novarina Képzeletbeli operett című debreceni előadásának párizsi vendégjátékáról – rendező, 2010)
Hív a Hold
(Christian Paccoud és a “szegények zongorája” – portréfilm, rendező, 2011)
Kóbor csillag
(rendező, társíró, 2012)
A méz dala
(költői est Federico García Lorca versszövegeire – szerkesztő, rendező, 2013)

Wikipédia:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Misp%C3%A1l_Attila