Euripidész – J-P. Sartre – Illyés Gyula: A trójai nők

Információk


Játszóhely: Latinovits Zoltán Terem

Bemutató: 2024. március
Latinovits Zoltán terem, Csokonai Fórum

A 20. században, a világégések árnyékában kitüntetett figyelmet kaptak Euripidész úgynevezett „háborúellenes” drámái — a Hekabé és A trójai nők —, amelyekben a szerző a legyőzött fél oldaláról, azon belül is a nők szemszögéből láttatta a háború okozta értelmetlen emberi szenvedéseket. Szabó K. István rendező most, a 21. század újabb háborús kihívásainak kellős közepén A trójai nők Sartre- és Illyés Gyula-féle átirata nyomán négy nő sajátos nézőpontjából mutatja be a Trója elestét követő eseményeket. Adaptációjában érzelmi és racionális síkokat ütköztetve kapunk képet arról, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, mégis elkerülhetetlennek bizonyult, mert az Istenek fennkölt unalmukban kockát vetettek, és így vagy úgy, de Trójának vesznie kellett.

Az előadásban a mai helyzetre is reflektálva az idő fellazul, majd teljesen feloldódik, és a történelem nagy olvasztótégelyéből kísértő hangok, képek segítségével utal az örökké érvényesnek bizonyuló tűzre, megannyi füstölgő romra, mert a hiúság Helénája újabb, pusztításban gyönyörködtető hadjáratokra sarkall, és nincs az a férfi, aki ellenállna a csábításának. Miközben a halál csendjében „hangot csak a trójai nők adnak”.

Rendező: Szabó K. István

Szereposztás

Poszeidón / Menelaosz

Klem Viktor m.v.

Telthybiosz / Dajka

Tokai Andrea m.v.

kar

Benedek Tímea

ügyelő

Nagy Fruzsina

súgó

Góz Adrienn

rendezőasszisztens

Benedek Tímea

dramaturg

Verebes Ernő

zeneszerző

Ovidiu Iloc

Díszlettervező

Antal Csaba

Jelmeztervező

Kiss Beatrix

Vegyen jegyet az előadásra!

A Csokonai Színház előadásaira jegyek a színház jegypénztárában, a jegyirodáján kaphatók vagy a jegymester.hu oldalán online válthatók.

Biztonságos jegyvásárlás online, a Jegymester.hu felületén.