Szeretne a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen társulatához tartozni? Szeretne az énekkarunk tagja lenni? Most itt a lehetőség!
Oscar- és Golden Globe-díjas színész látogat társulatával a Csokonai Nemzeti Színházba. Tim Robbins és a The Actors’ Gang két estén át vendégszerepel a Topsy Turvy (Ramazuri) című előadásukkal a Csokonai Teátrumban – jelentette be sajtótájékoztatón Dr. Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere és Dr. Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen igazgatója.
A Csokonai Nemzeti Színház újonnan alakuló kortárs tánctársulata próbatáncot hirdet, amelyre már megkezdődött a jelentkezés.
Július 20-án a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon tér vissza a Coopera nagysikerű, Debrecenben már hagyománynak is tekinthető Hungarikum Gálakoncertje. A több mint 100 színpadi közreműködőt felvonultató koncert zenei hagyományainkon keresztül idézi meg kulturális értékeinket, és ígér felejthetetlen nyáresti élményt. A gálaest a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően jön létre.
Bár a 2023/24-es színházi évad már véget ért, a nagyérdemű közönségnek nincs oka aggodalomra: a Csokonai Nemzeti Színház a nyári időszakban is számos izgalmas eseménnyel szolgál az érdeklődők számára. A Nagyerdei Szabadtéri Színpad az elmúlt évekhez hasonlóan változatos vendégelőadásokat hoz el Debrecen egyik legnépszerűbb pihenőnegyedébe, emellett folytatódnak az előző hónapban nagy érdeklődést kiváltó vezetett színházbejárások […]
Elismeréseket adtunk át az évadzáró társulati ülésünkön. Nívódíjat kapott: Kiss Gergely Máté, Tokai Andrea, Varga Klári és Rut Nache López. A Thália Nyakkendő Várndordíjat Vranyecz Artúr vehette át, a Neményi Lili-díjat Antoni Norbert, a Rubányi Vilmos-díjat Udvarhelyi Péter. A Csanak József-díjat posztumusz Hunya Szilvia kapta, az Ígéretes pályakezdő-díjat Komlódy Márk. A Láthatatlan segítő-díjat Paluska Nóra […]
Vígjátékokkal, musical-ekkel, operettel és operákkal, valamint Szabó Magda: Tündér Lala című mesejátékával is várja közönségét a következő, 2024/25-ös évadban a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen. 15 bemutató, 14 műsoron maradó előadás, 4 vendégjáték és 1 fesztivál színesíti a színház kínálatát – hangzott el az új évad műsorát bejelentő sajtótájékoztatón.
Június 18-tól újra megnyílik a lehetőség arra, hogy az érdeklődők megtekinthessék a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen nyilvános és titkos, nézőktől elzárt tereit vezetett séta keretén belül. 2023 őszén nyitotta ki kapuit a többéves korszerűsítés után a Csokonai Teátrum épülete. A csaknem 160 éves épületben a felújítás végeztével nem kevesebb, sokkal inkább több izgalmas tér alakult […]
A Kulisszák következő alkalmán Hanoch Levin: Jákobi és Lájdentál című előadásáról beszélget az alkotókkal Ráckevei Anna. Vendége lesz Árkosi Árpád, az előadás rendezője, valamint Tokai Andrea, Bakota Árpád és Garay Nagy Tamás színművészek. A beszélgetés 2024. május 30-án, csütörtökön 18 órától kezdődik a Csokonai Fórum Simor Ottó Orfeumában.
Nyáron sem pihenünk, nemzetközi és hazai fesztiválokra hívták meg a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen előadásait. A Botos Bálint rendezte Nincstelenek pedig bekerült az Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába.
Varázslatos utazással készül a Gyermeknapra a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, a DKV Zrt. és a Főnix Rendezvényszervező NKft. 2024. május 26-án a nosztalgia villamosra költözik sikerdarabunk, az Alice Csodaországban. A felszálló gyermekek Alice-szal, a Fehér Hercegnővel és a Nyúllal is találkozhatnak. Emellett ezen a napon a villamosokon és a trolibuszokon a színházi dolgozók gyermekeinek hangján […]
Idén is három estén át várják színművészek, versek, regényrészletek az irodalom szerelmeseit Debrecen közterein. Az Irodalom Éjszakája sorozatot 2024. május 31. és június 2. között rendezik meg.
MEGJELENT A CSOKONAI NEMZETI SZÍNHÁZ MÁJUSI MŰSORA Fedezze fel májusi kínálatunkat, és találja meg kedvenc előadásait!