XIII. DESZKA Fesztivál

Regényátirat egy haditudósító élményeiről, a tízparancsolathoz rendelt sorstragédiák, felnőtteknek szóló bábelőadás, az emberi gátlástalanság, megtéveszthetőség hiperrealizmusba oltva, szürreális nyomozás a betegség megértésére, thriller-vígjáték három családról egy plüsskutya gombszemén keresztül vagy épp romantikus komédia – csak néhány téma és műfaj, amely bizonyítja az idei DESZKA Fesztivál programjában szereplő előadások sokszínűségét. A debreceni Csokonai Színház 13. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar drámák seregszemléjét, amelyen 27 előadást láthat a közönség március 29. és április 6. között.

A DESZKA egyedülálló, hisz egyetlen magyarországi fesztiválként kortárs drámák, új színházi szövegek és azok magas színvonalú megvalósulása a válogatás alapelve. A fesztivál célja a kortárs magyar dráma és színház népszerűsítése, megismertetése a hazai közönséggel. A seregszemle idén is felsorakoztat kőszínházi és független, budapesti, vidéki valamint határon túli előadásokat, s mára a program egyenrangú része a báb-és gyerekszínházi, valamint az ifjúsági tantermi forma is. A programban egyszerre láthatók a legizgalmasabb és leginnovatívabb kőszínházi és független produkciók, így próbál ezúttal is átfogó képet adni a magyar kortárs színházművészet esztétikai sokszínűségéről.

Programok:

  • Április 1. (hétfő)

    10:00 - Erdős Virág: Pimpáré és vakvarjúcska
    (Vojtina Bábszínház)
    Helyszín: Vojtina Bábszínház


    15:00 - Romankovics Edit: Talpuk alatt
    (Káva Kulturális Műhely)
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház


    15:00 - Pass Andrea: Eltűnő ingerek
    (Trafó)
    Helyszín: Csokonai Színház nagyszínpad


    19:00 - Pass Andrea: A vándorkutya
    (Vígszínház Házi Színpad)
    Heyszín: Víg Kamaraszínház

  • Április 2. (kedd)

    14:00 - Gimesi Dóra: Hamupipőke
    (Vaskakas Bábszínház )
    Helyszín: Csokonai Színház nagyszínpad


    16:00 - Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája
    (Örkény Stúdió)
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház


    16:30 - Gimesi Dóra: Hamupipőke
    (Vaskakas Bábszínház )
    Helyszín: Csokonai Színház nagyszínpad


    18:00 - William Shakespeare - Enyedi Éva: Lear halála
    (Miskolci Játékszín)
    Helyszín: Víg Kamaraszínház


    20:00 - Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája
    (Örkény Stúdió)
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház

  • Április 3. (szerda)

    09:30 - Fábián Péter: Rinocéroszok, avagy a diákcsíny-enciklopédia
    (K2 Színház)
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház


    16:00 - The End
    (Kosztolányi Színház Szabadka)
    Helyszín: Víg Kamaraszínház


    18:00- Beszélgetés Pass Andreával, a Fesztivál díszvendégével
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház


    20:00 - Döbrentei Sarolta: Sára asszony
    (Kaszás Attila Terem)
    Helyszín: Csokonai Színház nagyszínpad

  • Áprlilis 4. (csütörtök)

    10:00 - A csomag
    (Kerekasztalszínház)
    Helyszín: Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola


    14:00 - Mikó Csaba: Az ifjú Mátyás
    (Víg Kamaraszínház)
    Helyszín: Víg Kamaraszínház


    16:00 - Kirakat – Nemzeti színházak igazgatóinak kerekasztal-beszélgetése
    (Kűlső helyszín)


    18:00 - Székely Rozi: Kálvária lakópark
    (Trafó)
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház


    20:00 - Székely Csaba: 10
    (Radnóti Színház)
    Helyszín: Csokonai Színház nagyszínpad

  • Április 5. (péntek)

    09:00 - Hrutka Róbert - Grecsó Krisztián: Stop
    (Harlekin Bábszínház)
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház


    16:30 - Brestyánszki B. R.: Ki tudja, látsz-e még?
    (Szab-Way Színházi Szervezet)
    Helyszín: Déri Múzeum


    18:00 - Spiró György: Széljegy
    (Kamra)
    Helyszín: Csokonai Színház nagyszínpad


    20:00 - Závada Pál: Az utolsó üzlet
    (Szegedi Kisszínház)
    Helyszín: Víg Kamaraszínház

  • Április 6. (szombat)

    10:00 - Parti Nagy Lajos: A császár új ruhája
    (Mesebolt Bábszínház)
    Helyszín: Vojtina Bábszínház


    17:00 - Botos Bálint: Liget
    (Váróterem Projekt)
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház


    19:00 - Harcsa/Keszég/Márkos/Benkő/Pándi: KASSÁK
    Helyszín: Csokonai Színház nagyszínpad