II. MagdaFeszt

Szabó Magda a magyar irodalomtörténet és Debrecen kultúrtörténetének megkerülhetetlen alakja, és hozzá hasonlóan jelentős és izgalmas női hangokat gyűjtött csokorba az idén második alkalommal megrendezendő MagdaFeszt.

A Csokonai Színház tavaly indította útjára a MagdaFeszt rendezvénysorozatot, amely Szabó Magda születésének évfordulójához kötődve a női alkotókat és a női alkotást helyezi a középpontba. Idén október 5-én, Szabó Magda születésnapján veszi kezdetét a fesztivál, a debreceni társulat Az ajtó című produkciójának nagyszínpadi változatával. Az író bel- és külföldön egyaránt elismert művének főszerepeiben Kubik Anna Kossuth-díjas művészt és Varga Klári Jászai-díjas színművészt láthatjuk. Emerenc szerepének plasztikus megformálásáért Kubik Anna a brassói Nemzetközi Dramaturgiai Fesztivál legjobb női főszereplőjének járó díjat kapta, és az előadás nagy sikert aratott a Transz/Missziók nemzetközi vándorfesztiválon is.

Programok:

  • Október 5. (péntek)

    19 óra - Szabó Magda: Az ajtó
    Csokonai Színház
    Helyszín: Csokonai Teátrum


    19 óra - Bíró Kriszta: Teher alatt nő – Avagy: Itt nem lehet megmaradni
    Magvető Café
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház

  • Október 6. (szombat)

    10 óra - Szalóki Ági gyerekkoncertje
    Helyszín: Csokonai Teátrum


    19 óra - Dalok szerelmeseknek – Szalóki Ági sanzonestje
    Helyszín: Csokonai Teátrum

  • Október 8. (hétfő)

    19 óra - Burok – A táguló idő összehúzódásai
    Tünet Együttes
    Helyszín: Csokonai Teátrum


    19 óra - Szabó T. Anna: Anyajegy
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház

  • Október 9. (kedd)

    17 óra - Sorsformáló 9+1 hónap – Orosz Katalin pszichológus előadása
    Helyszín: Csokonai Teátrum


    19 óra - Radioaktív – monodráma Marie Curie élete alapján
    Manna Produkció
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház

  • Október 10. (szerda)

    13 óra 30 perc - Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának
    Marosvásárhelyi Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház előadása
    Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház

  • Október 12. (péntek)

    19 óra - August Strindberg: Júlia kisasszony
    Csokonai Színház
    Helyszín: Víg Kamaraszínház


    21 óra - Sylvia Plath: Az üvegbúra
    Örkény Színház
    Helyszín: Csokonai Teátrum