Március 7-én, csütörtökön lesz a bemutatója a Csokonai Nemzeti Színház legújabb előadásának. Lewis Carroll: Alice Csodaországban című művét kifejezetten a debreceni színművészekre írta át Mikó Csaba és Sándor Júlia. A színdarabról és az alkotási folyamatról beszélgettünk a rendezővel, Bereczki Csillával.

Sok feldolgozása ismert az Alice Csodaországban történetének. Van mesésebb, van felnőttesebb, a tiéd milyen lesz?

Nagyon másmilyen. Amikor Mikó Csabával és Sándor Julival – a két íróval – beszélgetni kezdtünk arról, hogyan kellene megközelíteni az Alice-t, azt mondtam, engem az érdekel, Lewis Carroll hogyan közelítette meg a figurákat. Nagyon szerettem volna a valósághoz közelíteni a történetet, pont fordítva, mint sok esetben mások. A Disney-féle vagy a Tim Burton–féle változatban nagyon elrajzolt minden. Úgy éreztem, hogy ezekben számomra elvész a lényeg. Mindenkinek van már egy benyomása Alice történetéről, de hogy miről is szól tulajdonképpen, azt nehéz lenne megfogalmazni. Sokféle elképzelés született az évek során a pszichedelikus, látomásos jellegtől a meséig. Én azt szeretném megmutatni, hogy az eredeti műben mi inspirálta Lewis Carroll-t ezeknek a karaktereknek a megfogalmazására. Számomra egyértelmű volt, hogy ez egy olyan lánynak a története, aki bárki lehet közülünk. Fontos, hogy tudjunk vele azonosulni és azt a belső utat, amit megtesz, le tudjam követni nézőként. Ugyanakkor azt is szerettem volna megvizsgálni, hogy ha a személyiségben történik valami változás, esetlegesen torzulás, akkor az milyen irányba mozdítja el az embert.

Minden karakternek a legalapvetőbb, elemi mozgatórugóját próbáltam megkeresni és onnan felfejteni, hogy ő kicsoda. Például a Kalapos egy szerelmében csalódott férfi. Ő – a csalódástól való félelem miatt – az örök örömöt és mulatságot választja, csak hogy ne kelljen arra gondolnia, mi lesz holnap. Ennek kapcsán Alice rájön, hogy „ha nincs semmi, akkor tényleg nincs SEMMI” és ez nem megoldás. Minden helyzetet egy olyan problematika mozgat, ami az ember életében is jelentkezhet, mint alapprobléma. Gondolhatjuk, hogy éljünk a mának, de akkor mi lesz holnap?

Van egy jelenet a varrodában, ahol a legszebb ruhát ki kell választani ahhoz, hogy bejussunk a királynőhöz. Vajon milyen legyen az a ruha? Olyan, amiben jól érzem magam, vagy olyan, ami a királynőnek tetszene? Vajon mi tetszik neki? És mi tetszik nekem? Manapság sokat beszélünk arról, hogy jól kell kinézni, de milyen az és ki mondja meg, hogy mikor nézünk ki jól?

Vizuálisan bekerülünk egy álomvilágba, de abban a világban – ha úgy tetszik – csak egy kicsit más minden. Én nem a teljes elrajzoltság felé toltam a dolgot. Inkább mintha ez egy párhuzamos dimenzió lenne, lehetne a mi világunk is, de mégsem az. A Csodaország Alice lelke, pszichéje, egy belső út, amin végigmegy.

Nem akarok spoilerezni, de azt elárulom, hogy a történet elején Alice bekerül egy kollégiumba, ahol – zavarában – belefejel egy tortába. Talán mindannyian átéltünk már ilyen pillanatot, amikor nem érzetük jól magunkat egy helyzetben és úgy szálltunk ki belőle, hogy hülyeséget csináltunk. Alice a tortába fejelés után kilép egy mosdóba, hogy megmossa az arcát és ott találkozik a Nyúllal. Így lép át Csodaországba.

Hallva a koncepciót és apaként is ismerve a tizenévesek mindennapi problémáit, úgy érzem, hogy az előadás elsősorban nekik szól.

Én azt szeretném, hogy 12 éves kortól felfelé mindenki nézze meg, mert ezek a problémák nemcsak a kamaszokat sújtják, hanem általában az embereket. Engem az érdekel, hogy olyan előadásokat hozzak létre, amit mindenki meg tud nézni. Az ilyen előadásoknál nagyon fontos, hogy ha van rá mód, egyszerre élje át több generáció a történetet, mert akkor sokkal könnyebben belehelyezkedhetünk egymás nézőpontjába, ha együtt látjuk és együtt dolgozzuk fel a történetet. Azt látom, a világ nagyon afelé megy, hogy minden egyszerre történik és meg kell próbálni globálisan megfogalmazni problémákat. Ezért lesz fontos, hogy ne csak a fiatalok, hanem a felnőttek is lássák a gyermekeikkel együtt.

Mennyire vagy elégedett a próbafolyamattal, a színművészekkel?

Ez az adaptáció, amit Mikó Csaba és Sándor Juli írt kifejezetten a Csokonai Nemzeti Színház felkérésére készült, soha máshol nem volt még bemutatva. Kimondottan a színészekre lett írva az egész, a karakterek úgy lettek kiosztva, hogy figyeltek a szerzők a színészekre; ki az, aki azt a szerepet meg tudja csinálni, át tud változni. Nagyon meg vagyok elégedve velük.

Nagyon izgalmas az előadás vizuális része is, a Csokonai Fórum Latinovits terme nagyon alkalmas az ilyen előadásokra. Fodor Viola a díszlettervező, Lisztopád Krisztina a jelmeztervező, Zságer-Varga Ákos a zeneszerző, Nagy Norbert a mozgástervező és Kehi Richárd a vetítéstervező. Nagyon erős kohézióban dolgozom velük, mindent közösen találtunk ki, folyamatos a kommunikáció közöttünk.

Mindez azért is fontos, hogy a rétegzettség, amiről korábban beszéltem, megjelenhessen vizuálisan is. Van egy víztükör például az előadásban, egy medence, ami tulajdonképpen egy pszichikai tér. Alice belép ebbe, azaz a saját pszichés terébe, „magába néz”.

Vannak nagy tüllök, amikre vetítünk és a vetítés szinkronban van azzal, ami a színpadon történik. A tüllön valaki megjelenik, majd kilép élőben. Van az előadásban például egy ceremónia-jelenet, amely napjaink tehetségkutató televíziós műsoraira hasonlít. Alice-nak részt kell vennie egy válogatáson, hogy továbbjusson a Királynőhöz. Van zsűri is, ugyanúgy, ahogy ezekben a műsorokban. Van előválogatás, be kell jutni a döntőbe, és ott kiderül, hogy ki juthat tovább és ki nem.

Az Alice Csodaországban című előadásunk bemutatója 2024. március 7-én, csütörtökön 14 órától lesz a Csokonai Fórum Latinovits Zoltán termében. A főszereplőt Balázs-Bécsi Eszter játssza, mellette Oláh Zsuzsát, Vranyecz Artúrt, Tolnai Hellát, Mercs Jánost, Gelányi Bencét, Nagy Norbertet és Komlódy Márkot láthatja a nagyközönség.