A Nincstelenek előadás sikerét követően robogunk tovább és 2024 januárját Molière Úrhatnám polgár című zenés vígjátékának bemutatójával folytatjuk. A jelenleg készülő Keresztes Attila által jegyzett darab a népszerű Mészöly Dezső fordításra épül és Pindroch Csaba mellett a másik főszereplőt társulatunk közkedvelt tagja, a Jászai Mari-díjas Varga Klári alakítja. A beszélgetésben Jourdainné karakterét és házasságát is boncolgattuk.

Egy nyolcvanas években megjelent színháztörténeti munkában leírták, hogy az Úrhatnám polgár hazai berkekben csak a XVIII. században került elő, amelyet egri kollégisták adtak elő 1769-ben női szereplő nélkül. A most készülő előadásban azonban te játszod az egyik igen fontos női karaktert, Jourdainnét. Az eddigi szerepeid palettáját tekintve nekem úgy tűnik, hogy ez az alak a maga nyersességével, sajátos temperamentumával eltér a korábbiaktól. Te hogyan látod?  

Egyre inkább szeretem a minél karakteresebb, szélsőségesebb, sarkosabb lelkeket, jellemeket megjeleníteni. Annyit voltam kedves, szép lány, aztán asszony, megértő és türelmes, és ugyan itt ezek a színek is benne lesznek a karakterben, de szükség van az említett markánsabb jellemvonásokra is. A héliumos lufiként teljesen elrepült férjemet, Jourdaint, aki mindenféle normalitást, talajt elvesztett a lába alól, a felesége kell, hogy visszahúzza. Jourdainnéként mintha kicsit csüngenék a madzagján ennek a héliumos lufinak és repülünk együtt. És nézem, hogy te jószagú atyaúristen, mi lesz ennek a vége? Nagyon szeretem, hogy ez a nő nyers, nagyon szeretem, hogy nem mindig szimpatikus. Nagyon szeretem, hogy ki meri mondani, amit gondol. Nagyon szeretem, hogy röhögni mer, kiabálni mer. Szóval, hogy minden olyat hoz, ami az én alapvető lelki alkatomtól viszonylag messze van. Minél több idő telik el ebben az életben velem, én annál jobban szeretem ezeket a figurákat.

Hogyan bányászod elő magadból mégis ezeket a jellemvonásokat ahhoz, hogy a színpadon hitelesen tudd megjeleníteni?

Az a szörnyű valóság, hogy valahol ez is én vagyok. Olykor pontosan így szoktam otthon beszélni a drága társammal, a fiammal. Csak ritkábban kerülök olyan szituációba, vagy olyan helyzetbe, viszont amikor elemi küzdelmet kell vívnod azért, hogy egy szennyes kupac valahogy el legyen onnan rakva, hogy a matematika lecke be legyen fejezve, hogy a fenyőnek a talpa, ami ki lett rakva az ajtó elé a folyosóra két hete, ahol mindenki jár… akkor ez előjön az emberből.

Jourdain úr alakja egyszerre szerethető és szánalmat keltő, a felesége igen erős ellenpontot képez abban is, ahogyan az emberi nemességről gondolkodnak (úgy tűnik erkölcsi szempontból, mintha a nő kötött volna rangon aluli házasságot a férfivel). Ez a szereplő a többiekkel ellentétben nem igen tud nevetni a férfi ballépésein, hiszékenységén. Hogy tud ő egyensúlyozni ebben a házasságban?

Képzeld, még ezt így nem is mertem feltenni magamnak. Ők két polgári ivadék egy olyan korban, amikor nemesnek lenni a kiváltsággal volt egyenrangú. Jourdainnek annyi pénze lett, hogy meg akarja vásárolni ezt a kiváltságot, csak ez egyszerűen nem így működik, mert aki nem ebbe született, aki nem ebben nevelkedett, az soha nem fogja tudni, ismerni annak a finomságát, a levegőjét. Emiatt válik egy ponton túl végtelenül nevetségessé, ugyanakkor nagyon esendővé és szerethetővé is ez a Jourdain.

A feleség pedig egy nagyon józan gondolkodású, nagyon-nagyon okos, éber nő, nem véletlen, hogy ilyen gazdagok lettek, mert ebben a nőnek nagy szerepe van. Mint ahogy általában a mai világban is jellemző, hogyha egy vállalkozás nagyon jól működik, valami kinövi magát, abban nagyon-nagyon komoly a feleség vagy a társ szerepe, aki a háttérben ezt az egészet támogatja, vagy együtt csinálja a férjével. Szerintem azért van kétségbe esve, mert ez a nő nagyon okos. Látja, hogy férje elindult valami felé, amiből nem tudja visszahúzni, ami elragadta őt, mert szerelembe esett annak a lehetőségével, hogy ő is egy főrangú ember lehet valahogy. És ezt persze a környezete, vagy azok a szegény, de rangos, nemesi kiváltságosok kihasználják. Ez a nő látja az egészet feketén-fehéren és ki is mondja, utálja, nyíltan utálja, nem teketóriázik, belemondja a szemébe. Közben pedig van az ő kapcsolatuk, ami már nem a szenvedélyről szól, hanem egy nagyon erős szövetségről. Ennek az alapjában ott volt a szerelem, csak ez már egy hosszú házasság és én a feleségeként ebben a szövetségben veszítem el a másik felemet, aki hátat fordít nekem, sőt, egy ponton túl elkezd engem lenézni, mert nem akarok úgy csinálni, mintha előkelő lennék. Szerintem a nőnek valahol megszakad a szíve, mert látja, hogy ő ebben vesztes, hogy hiába próbálja elkapni őt, megy elfelé. Hogy lesz így tovább? Az előadás végét nem spoilerezem. Szóval sok igazság van a darabban, Molière az egész történetben hihetetlenül pontosan látott, de hogy a rendező Keresztes Attila szavaival éljek, a szerző minden darabját egy hét alatt írta, tehát a részleteket nem nagyon bontotta ki, árnyalt jellemábrázolást nehezen találsz bennük. Minden színészre rá van bízva, hogy mennyit tesz bele, de nem lehet Csehovot, Ibsent, Szophoklészt játszani. Molière darabjának viszont erős ritmusa van, fontos, hogy meg kell találni azokat a hegyeket, völgyeket, poénokat, gesztusokat ott éppen akkor, ritmusra, hogy megfelelő hatása legyen.

Jourdainné (és egyébként Nicole, a szolgálólány is) vajon miért tud hiteles, önazonos maradni? Miért nincs szüksége arra, hogy megtagadja önmagát, származását?

Igen, vele mi egy platformon vagyunk. Jourdainné tudja, hogy az egész életük ebből a már említett józanságból és önazonosságból épült fel. Tudja, hogy az egésznek az alapja, az alfája és omegája, hogy józanul, okosan, két lábbal a földön állva húzták fel ezt a várat. Amikor ez elkezd lebegni, abban a pillanatban össze is omolhat. Kétségbe van esve, hogy a férje úgy néz rá, mint egy takarítónőre, mint egy rangon alulira: édes uram, de komolyan, neked elvitte a fecske az agyadat! Nagyon mulatságos, ugyanakkor nagyon szomorú és szerintem rém aktuális is, mert van az a pénzmennyiség, amikor az emberek már azt hiszik – ez persze érzelmi intelligencia kérdése is –, hogy mások akarnak lenni, mint amik valójában. Az előadás fontos mondanivalója, hogy ne akarj másnak mutatkozni, mint aki vagy, mert attól nem leszel több, csak sokkal nevetségesebb. Ha önmagadat megtagadod, ott véged.

Hogyan alakul a próbafolyamat és milyen a közös munka Pindroch Csabával?

Csabával harminckét éve ismerjük egymást, nehéz kimondani is. Most először dolgozunk ténylegesen együtt: korábban majdnem rendeztem őt, volt olyan darab is, amiben majdnem együtt szerepeltünk, aztán mégsem. Nagyon szeretem az ő világát és gondolkodását, valódi szarkasztikus humorral látja önmagát. Nagyon jó ebben a munkában lenni és dolgozni, nevetni a kollégákkal. Keresztes Attila rendezővel először találkozhattam, szeretem vele a közös munkát, mert pontosan és könnyedén instruál minket, színészeket. Nagy mozgásteret ad nekünk és inspiráló az, amilyen szabadon gondolkodik.

A próbafolyamatot tekintve most fog igazán kirajzolódni a teljes kép, ugyanis még nem hallottuk élőben a zenekart. Csodálatos élő zene lesz, ami sokat fog emelni az előadáson és színtiszta aranyszínben fogunk úszni. Most még az van, hogy próbaruhában mondjuk a szöveget, meg csináljuk a jeleneteket, de az, hogy milyen lesz az egésznek az illata, az atmoszférája, most kezd majd összeállni.

Az interjút készítette: Dr. Baluja Petra