2023. szeptember 11.

A magyar dráma napja a Csokonai Nemzeti Színházban  

A magyar dráma napja a Csokonai Nemzeti Színházban  

2023. szeptember 11.

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján színházunk az alkalomhoz illő tematikus programsorozatával az idén kétszáz éve született Madách Imrére emlékezik.

Az eseménysorozat az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet jóvoltából a Csokonai Nemzeti Színház rendelkezésére bocsátott Madách 200 című Madách Imre-installáció megnyitójával kezdődik a Csokonai Fórum előcsarnokában 11 órakor. A Budapestről a cívisvárosba érkező kiállításon a Színháztörténeti Intézet olyan archív előadás-felvételeiből, fényképeiből és hangfelvételeiből láthatnak az érdeklődők összeállítást, amelyek Madách Imre Tragédiájának legendás színpadi adaptációiban szerepeltek. A látogatók megismerkedhetnek a magyar művészeti élet kiemelkedő alakjai — Szinetár Miklós, Vámos László, Ruszt József, Illés István, Kolozsi Béla, Beke Sándor, Lengyel György, Schlanger András, Csiszár Imre, Vidnyánszky Attila, Hudi László, Szikora János, Telihay Péter, Alföldi Róbert, Bodolay Géza, Kerényi Imre, Jeles András és Paál István — műhelyében született Az ember tragédiája-értelmezésekkel. Mindezt Mira János Jászai Mari-díjas díszlettervező látványvilága mint önálló installáció keretezi.  A tematikus tárlatot Dr. Szabó Attila, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatóhelyettese nyitja meg.

A megnyitót követően 11 óra 30 perctől a debreceni Alföld folyóirat és a Csokonai Nemzeti Színház együttműködése keretében kerekasztal-beszélgetés kezdődik a Simor Ottó Orfeumban a lap 2023. szeptemberi számában olvasható, Madách Imrére emlékező összeállítása apropóján. Az eseményen neves irodalomtörténészek, kutatók, valamint az Alföld szerkesztői közreműködésével Madách Imre irodalomtörténeti helye és jelentősége mellett arról is szó esik, hogy mit nyújthat a ma embere számára a Madách-életmű, illetve, hogy tovább, vagy újra lehet-e írni a Tragédiát? A tudományos diskurzus moderátora Gyürky Katalin, a Csokonai Nemzeti Színház irodalmi referense.

Madách-fórum

A fenti két eseménnyel párhuzamosan, Madáchfórum a Fórumban címmel színházi nevelési tematikus programra várjuk a fiatalabb korosztály képviselőit. A rendezvény célkitűzése, hogy az öt-nyolc fős csoportokká szerveződő középiskolás diákokhoz Az ember tragédiáját rövid, két- két és fél perces színházi jelenetek megalkotása során — az iskolai tananyagot kiegészítve — még közelebb hozzuk.

Rövid bemelegítő, csapatépítő és testtudatébresztő gyakorlatok után a közösségi történetmesélés révén, illetve különböző szoborgyakorlatok során vezetjük rá a diákokat arra, hogy értelmezzék a maguk számára a Madách Imre felvetette problémákat. (Adott esetben az athéni színtől így juthatnak el a résztvevők a nemek közötti egyenlőségig, vagy a Falansztertől a robotok alkalmazásának kérdésköréig). Majd a műben szereplő, különböző igazságokat hordozó karakterek dilemmáit átérezve, összeütközéseiknek olyan jelenetek kidolgozása során adunk színházi teret, amelyek a kríziseiket ugyan nem oldják fel, de a madáchi kérdéseket 21. századi köntösbe bújtatva továbbgondolkodásra késztetnek.

Erre a továbbgondolkodásra pedig a három legizgalmasabbnak tartott jelenet fórummá formálásával biztosítunk lehetőséget. Azaz, a már elkészült jeleneteket úgy játsszuk újra, hogy az azokban szereplő krízishelyzetekre a közönség köréből érkező feloldási lehetőségek, válaszok is szerepelnek.

A szeptember 21-én zajló egész napos program menete a következő:

 

10:00-10:45 Az összes résztvevő számára — bemelegítésként — különböző, a fórum-színházi gondolkodásmódra rávezető gyakorlatok tartása

10:45-13:30 Csapatokra bomlás után a csoportvezetőkkel a kiválasztott probléma feldolgozása, a jelenet első vázlatának kidolgozása

13:30-14:00 Ebédszünet

15:00- a tanárok fogadása

14:00-16:00 Csoportonként a jelenetek véglegesítése

16:00-16:30 A jelenetek bemutatása

16:30-16:45 Szavazás a látottakról

16:45-től       A három legizgalmasabbnak vélt jelenet színházi fórummá fejlesztése a közönség tagjainak bevonásával