A Színházi Olimpia keretében
A Szolnoki Szigligeti Színház vendégelőadásában
Yasmina Reza bámulatos és merész humorát és stílusát az egész világ csodálja. Az öldöklés istenéből Roman Polanski készített nagyhatású filmet.
Az egyik házaspár kisfia bottal kiveri a másik házaspár kisfiának két fogát. Ám a szülők nem esnek egymásnak, hanem leülnek, hogy civilizáltan és kulturáltan megbeszéljék a dolgot, elrendezzék az elrendezni valókat, és átgondolják a teendőket. De kiderül, hogy semmivel sem jobbak, mint gyerekeik. „Az öldöklés istene” megkísérti őket, és korántsem váratlanul egymásnak esnek. Négy nagyszerű színésznek ad lehetőséget a szerzőnő, hogy játékosságukat, humorukat, színészi gazdagságukat, temperamentumukat és virtuozitásukat megmutathassák e bohózatban. Yasmina Reza bámulatos és merész humorát és stílusát az egész világ csodálja. Az öldöklés istenéből Roman Polanski készített nagyhatású filmet. A szolnoki előadás rendezője az a román származású Sorin Militaru: színházrendező, tévé- és filmrendező, producer, aki magyar nyelvterületen a legtöbbet foglalkoztatott román színházi rendezők egyike, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja.
színmű egy részben
Fordította: Bognár Róbert
Szereposztás
Véronique Houllié
Radó Denise
Michel Houllié
Molnár László
Annette Reille
Molnár Nikolett
Alain Reille
Barabás Botond
Díszlettervező
Cristian Marin
Jelmeztervező
Cristian Marin
Tolmács
Andrészek István
Ügyelő
Bachmann Márta
Súgó és segédrendező
László Zsuzsanna
Dramaturg
Vörös Róbert
Audio creative
Vilas-Boas Antonio Alexandre
Rendező
Sorin Militaru
Az előadás hossza: 105 perc szünet nélkül