A Színházi Olimpia keretében
A Vörösmarty Színház vendégelőadásában
Egy politikai gyilkosság és annak tragikus következményei – két részben
Amikor két eszme összecsap, viszonylag egyértelműnek tűnik a döntés jó és rossz között. A kor, amelyben egy dicső győzelemmel kivívott hatalom áll szemben az erénnyel, szétzilálja az addig szilárdnak hitt alapokat. Egy népszerű figura, győztes hadvezér, Julius Caesar – ki ne ismerné? – elindul az úton, hogy császárrá, a hatalom legfőbb képviselőjévé váljon. Egy maroknyi csoport március idusán tőrt döf a hatalom szívébe, mert nem akar zsarnokságot. “Te is fiam” Brutus vívódik, míg végül az ő tőre is véres lesz. Hazáját megmenti, mégis gyilkossá válik. Caesar ember maradt volna császárként? Brutus ember maradt gyilkosként?
.
.
.
Előadásfotók
dráma
Fordította: Fekete Ádám, Forgách András
Az előadásban elhangzó Plutarkhos idézeteket Máthé Elek fordította.
Szereposztás
Julius Caesar
Gáspár Sándor
Marcus Antonius
Sarádi Zsolt
Octavius Caesar / Marullus
Imre Krisztián
M. Aemilius Lepidus / Flavius / Trebonius
Kádas József
Marcus Brutus
Sághy Tamás
Caius Cassius
Krisztik Csaba
Casca / Titinius
Kricsár Kamill
Decius Brutus / Messala
Egyed Attila
Cinna, a költő / Strato
Kuna Károly
Foltozóvarga / Metellus / 1. Plebejus / Lucilius
Juhász Illés
Artemidorus / 2. Plebejus / Költő
Kozáry Ferenc
Antonius szolgája / ifj. Cato
Keller János
Lucius, Brutus szolgája
Varga Lili
Caius Ligarius / 3. Plebejus / Pindarus
Kelemen István
Jós
Derzsi János
Calpurnia, Caesar felesége
Váradi Eszter Sára
Portia, Brutus felesége
Kerkay Rita
Ács / Plebejus / 1 Katona
Rovó Tamás
További szereplők
Ács Tamás, Jenei Márton, Szabó Miklós Bence, Balogh Mihály, Varga Kristóf, Bencze Zoltán, Németh Dávid
Kislány
Szilágyi Dóri
Koreográfus
Krisztik Csaba
Zeneszerző
Kricsár Kamill
Kórus
Kiss Diána Magdolna, Szemenyei János, Vízer Dániel
Mastering
Torma Sándor
Dramaturg
Tucsni András
Jelmez- és díszlettervező
Vereczkei Rita
Látványterv
Csontó András
Súgó
Weil Szilvia
Ügyelő
Horváth Iza
Produkciós asszisztens
Pásztor Richárd
Rendező
Bagó Bertalan
Az előadás hossza 2 óra 35 perc egy szünettel