romantikus komédia
Egy kis városkában hihetetlen dolog történik: a vasútállomáson megáll egy vonat, ami korábban ezen a helyen sohasem állt meg. Ez a jelentéktelennek tűnő esemény megváltoztatja az egész város életét és a város legnagyobb álmodozóját is.
Romantikus vígjáték a „kisemberről” és arra való igyekezetéről, hogy melegséget lopjon a körülötte élők szívébe. Ám úgy tűnik, nem marad más számunkra: erre a melegségre véletlenül kell rátalálnunk, vagy folyamatosan, célirányosan magunk kell keressük.
Köszönettel tartozunk a fordító jogörököseik, hogy lemondtak a felhasználási jogdíjukról, így színházunk térítésmentesen használhatja a fordítást.
Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.
Fotógaléria
Próbafotók:
Olvasópróba fotók: Molnár Péter
Próbafotók: Máthé András
Előadásfotók:
Kapcsolódó írások:
Úristen, ki ez a lány? A Névtelen csillag beragyogta Debrecent – kritika a dehir.hu-n
A darab a vágyakról, a bátorságról, a döntésekről szól – Interjú Hajdu Imeldával
“Hiszek a véletlen találkozásokban” – Interjú Csata Zsolttal
“A színház alapvetően terápia” – Interjú Ilja Bocsarnikovsszal
Fordította: Belia György
Szereposztás
Tanár
Csata Zsolt
Ismeretlen nő
Hajdu Imelda
Állomásfőnök
Mercs János
Udrea
Kránicz Richárd
Cucu kisasszony
Wessely Zsófia
A két Ichim
Bolla Bence m.v., Komlódy Márk e.h.
Diáklányok
Balázs-Bécsi Eszter, Venyige Petra e.h.
Pascu
Vranyecz Artúr
Grig
Kiss Gergely Máté
Kalauz
Gelányi Bence
Díszlettervező
Marina Motornaja
Jelmeztervező
Gemza Iringó
Fénytervező
Narek Tumanian
Ügyelő
Karl József
Súgó
Góz Adrienn
Rendezőasszisztens
Sóvágó Csaba
Tolmács
Bognár Anita
Rendező
Ilja Bocsarnikovsz
Az előadás hossza 2 óra 30 perc egy szünettel.
Bemutató: 2022. szeptember 9.