|
Pátosz, nagyság, költőiség |
|
A költői színház című albumban egy hosszú interjú olvasható Vidnyánszky Attilával a Csokonai Színház elmúlt hét évadjáról. A teátrum igazgatója a költői színház fogalmáról, valamint sikerekről és kudarcokról, felemelő és nehéz pillanatokról is mesél.
|
|
|
Dario Fo üzenete a színházi világnapon |
|
Hajdanán a hatalom intoleráns volt a komédiásokkal, és elkergette őket az országból. A színészek és a társulatok ma azzal kínlódnak, hogy helyet, színházat és közönséget találjanak; és mindennek a válság az oka. A hatalmon levők tehát már nem akarják ellenőrizni és korlátozni azokat, akik iróniával és maró gúnnyal fejezik ki magukat, mivel a színészeknek se terük, se publikumuk nincs, akihez szólhatnának.
|
|
Rossini: könnyűzene - Somogyi-Tóth Dániel karmester |
|
Ezt egyáltalán nem szabad véka alá rejteni, a korban ez abszolút könnyűzenének számított, amelynek a szórakoztatás volt a fő célja, és ennél átláthatóbban, egyszerűbben talán nem is lehetett volna megírni ezt a zenét, ezért nagyon fontos, hogy ezt így, ebben a természetességében mutassuk meg a közönségnek – mondja Somogyi-Tóth Dániel karmester.
|
|
Az egészet az életöröm hatja át – Szinetár Miklós rendező |
|
Premier: március 22. - 19 óra | Csokonai Színház Rossini darabjában első perctől kezdve a pénzről van szó, még duettet is énekelnek a pénz dicsőítésére, magyarán ez már a születő kapitalizmus darabja, a pénz körül forog minden. Ez úgy gondolom, megszólíthatja a mai magyar közönséget, hiszen a mai világunkban is a pénz körül forog az életünk. Erre a pénz motívumra nagyobb hangsúlyt teszek, mint általában, hogy érezhető legyen, ez egy kulcsa a darabnak – mondja Szinetár Miklós.
|
|
A realitás és az abszurd mezsgyéjén egyensúlyozva – Árkosi Árpád rendező |
|
Ősbemutató: 2013. március 1. – 19 óra | Víg Kamaraszínház A rögöcsei csoda, Tóth-Máthé Miklós darabja nagyszerű ötletre épül, a kibontásában pedig első olvasásra is remek színházi kalandot ígért. Ez az a kaland, ami a színházban engem érdekel, műfajtól függetlenül – mondja Árkosi Árpád rendező.
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
|
1 / 14 oldal |