| A rögöcsei csoda |
|
1 / 5 oldal
Előbb csak Rögöcsén, később majd máshol is, ahol igény lesz erre. El is készített három ilyen emberfejű kancsót ismert rögöcseiekről, akik azonban nem sokáig nézhették a róluk készült alkotásokat. Ugyanis mind a hárman rövidesen jobb létre szenderültek. Az alaphelyzet tehát, akár egy krimi, de mégsem az, hanem egy vérbő, a rekeszizmokat nagyon is megmozgató komédia. Azonban, hogy egy ilyen indítás után mégis mitől lesz azzá, azt nem árulom el ebben a „beharangozó" jellegű írásomban. A megfejtést meghagyom A rögöcsei csoda jövendő nézőközönségének. Eddig egy társadalmi színművemet leszámítva csak történelmi drámáim kerültek színre. Legutóbb éppen itt a Csokonai Színházban az Én, Károli Gáspár című monodrámám. Most azonban komédia íróként is bizonyíthatok. A magam részéről megígérhetem, hogy tanulságos, jó szórakozásban lesz részük." főbb szerepekben: Kóti Árpád | Miske László | Oláh Zsuzsa | Garay-Nagy Tamás népi komédia | szerző: Tóth-Máthé Miklós | rendező: Árkosi Árpád | ősbemutató: 2013. március 1. | Horváth Árpád Stúdiószínház |
| Utolsó frissítés: 2013. február 28., csütörtök 09:29 |





